Jogász topik-társakat kérnék rá, hogy segítsenek értelmezni az alábbi szöveget, mely az APEH honlapján jelent meg, "Változások az illetéktörvényben" címszó alatt:
Módosult az Itv. 78. § (1) bekezdése is, amelynek értelmében az Itv. 16. § (1) bekezdésének i) és 17. § (1) bekezdésének p) pontja szerinti illetékmentességek (egyenes ági rokonok közötti öröklési és ajándékozási illetékmentesség) alkalmazása esetén az állami adóhatóság fizetési meghagyást nem bocsát ki a továbbiakban, hanem az illetékmentesség megállapításáról szóló döntését csak az ügyiratra jegyzi fel.
Mit jelent az, hogy "döntését csak az ügyiratra jegyzi fel" ? Ebből a bizonyos ügyiratból kap az ügyfél? És a feljegyzés tartalmazza majd azt, hogy mennyi illeték-alap után nem kell megfizetni az illetéket?
Ezek a kérdések azért érdekelnek engem, mert eddig úgy volt, hogy ha valaki egyenes ágon örököl egy ingatlant, akkor annak azért megállapították a forgalmi értékét, ami után nem kellett megfizetni az örökösödési adót, viszont a Fizetési meghagyásban szereplő forgalmi érték egyben bekerülési értéknek is számított, egy 5 éven belüli értékesítés esetén. Ez sima liba volt - eddig.
Most viszont zavar engem ez a "csak az ügyiratra jegyzi fel". Mit jegyez fel? Csak annyit, hogy illetékmentes? Vagy hogy lesz ezután a bekerülési érték meghatározása egy eladás során????