pertsi,

Köszönöm neked is, hogy válaszoltál! Értékelem a humorodat!:)

Engedd meg, hogy elmeséljek  egy több mint 20 éves történetecskét, ami azóta is egy nagyon fura emlékem... Előzetesként annyit, hogy kb. fél éve költöztünk ki akkor Hollandiába, teljesen elszigetelten éltem a hollandoktól nyelvtudás hiányában, viszont nagy honvágy dúlt bennem...  Hozzáteszem még, hogy finneket az előtt sem élőben, sem tv-ben nem hallottam beszélni.

Egy közeli nagyváros cipőboltjában próbálgattam, mikor egyszercsak az egész üzlet hangzavarából elkúszott hozzám egy beszédfoszlány, amire felkaptam a fejem és tovább figyeltem... Egy szót se értettem a szövegből, de a hanglejtés, a hangsúly, az egész totális hangzás olyan ismerős volt, hogy elborított egy nagy-nagy érzés, és még mielőtt a tudatom beavatkozott volna, zoknis lábamon odasiettem hozzájuk, és tört angolsággal megkérdeztem, hogy finnek? Ők mosolyogva bólogattak, és nem értették, hogy miért könnyezek. Egyszerűen egy olyan mély érzés tört fel bennem a nyelvük hangzása hallatán, ami nekem az otthont jelentette, és ezt az egészet azóta sem tudom megmagyarázni. Vagy ez lenne az a bizonyos kollektív ősi emlékezet az agyunkban?!?!