blrp
2012.06.04
|
|
0 0
1679
|
"Erdő vagy, ifju lombos, ezredéves, Mely éjenként vad titkokat susog, Ott leskődnek lapulva terebélyes Nyugodt kéjekhez szörnyű gyilkosok,
A gyilkosok, kik mosolyodnak kését Riadt szivemben forgatják vadúl, Míg más tájon a szerelem s a szépség Vígan dúdolva bölcsőket gyalul.
A szőkeséged kora hajnalég És űzöm egyre, loholó bolondmód, Kiben az őrület tallója ég. Mérföldet lép ő, fellegekbe bomlót.
Mint izzó létra, végtelent hatolt át Vágya, de rajta szédül és hebeg, Ki futván, égnek viszi a lajtorját És el nem éri soha az eget.
Bronz kebled hasonló a föld rögéhez: A végtelen, mélységes földeket Álmodják csiraszagu istenségek. Szeretném asszonyként ölelni meg,
Ha forró, szomjas záporok után Nagy roppant teste gőzöl és liheg még - Ölelj meg, ó, most benned is talán Minden lányt, asszonyt egyszerre ölelnék!"
J.A. |
|