Törölt nick Creative Commons License 2012.10.08 0 0 309

Ennek a leletnek semmi köze a régészethez.

 

Szerintem ez is az akkor közeledő szlovák választási kampány része. Akkoriban ugyanis az akkori szlovák kormányfő nem kicsi pénzösszegeket fordított a szlovákiai magyar adófizetők pénzéből hasonló ősszlovák leletek felkutatására. Teszem hozzá, a válság kellős közepén. A cél elsősorban a mélynemzeti megmentő szerepében való tetszelgés vot, amolyan Mussolini módra. Ebben a minőségében Magyarországra is ellátogatott, lényegében provokálni.

 

Namármost minden szentnek maga felé hajlik a keze, ezért a leletek felkutatását szülővárosától egy köpésnyire fekvő, egyébként is ismert ősszlovák régészeti lelőhely alaposabb feltárására koncentrálta. Mondanom sem kell, hogy ott is világraszóló leletek kerültek elő abban az évben. Bemutatásukra gyorsan kiállítótermet is építettek, a megfelelő mélynemzeti propaganda és magyarellenes provokáció kiséretében. Például Szvatopluk szobrot állítatott a pozsonyi várudvaron, illetve Cirill-Metód szobrot Komáromban. Mondanom sem kell, mindkettőt homályos pénzügyi keretből, illetve hivatalos építési engedély nélkül.

 

Nagyon kíváncsi lennék, milyen kapcsolat lehet a szlovákiában lezajló régészeti forradalom, és a magyrországi világrekorder glagolita lelet között, véletlenül ugyanazon időben. Na meg egyéb szlovákiából pénzelt akkori magyarországi aktivitások között.

Előzmény: Haralamos (308)