Erdélyi Gábor

Hiány 

Csak múlnak a percek
sötét, hideg, fénytelen az este
Majd írsz tudom,
nem hagysz így elfeledve.
Érzem, hozzám ér kezed
mert még nem mosódtam el.
A hold fénye idézi szemed
ezüst fénye fest az ablakomra fel.
Félsz, mert értelek!
Talán jó lesz... még bírom.
Rettegek attól, hogy nem értesz,
és messzebb sodródsz,
mint gondolom.
Mikor nyugszol meg Velem?
- apró játékokkal kísértesz éjjel -
gondolataim mérlegre teszem
reszkető érzések dacolnak a fénnyel!
Kell, hogy tudd, kívánnak,
és veszélyes próba a tested,
még akkor is, ha Rám nagyon vigyáznak,
csak lassan feszít meg kereszted...
Furcsa érzés.
Akár magvak a földből,
Belőled sarjad a kísértés,
egy szobor születése a kőből!
Elfogadom, amit adhatsz...
jó, vagy rossz idők szele
még így is talpon maradhatsz
látod nem sodort el orkánok ereje!
Erősebb vagyok, mint hiszed
lélegző parázson izzított, szívós acél!
Most lágyan hűthetné le vized.
Vagy egy kedves simító tenyér...