Tegnap semmi időm nem volt foglalkozni a készülékkel, ma is csak annyi hogy kinyírjam :)
No nem festem az ördögöt a falra, annyi történt, hogy elvileg teljesen feltöltött állapotban kaptam kézhez ismét + egy nokia töltőt is szereztem hozzá. A kártyára ismét feltettem a software-t, átírtam a mappa/file-neveket és a system txt-ben a két elérési utat is a megbeszéltek szerint.
Ezt követően eljutottam az alap menüig, itt azonban ha kiválasztottam a navigáció opciót, nagy sötétség volt a válasz.
2-3 próba után rátettem a nokia töltőre hátha mégsem volt rendesen feltöltve..
Nem kapcsolt be így sem, sőt eleinte a piros töltésvisszajelző led még világított, majd egy-két bekapcsolási próbálkozás után már az sem.
Jelenleg nem kapcsolható be holnap elkérem a gazdájától az autós töltőt aztán próbálom újra életre hívni..
üdv