ketni Creative Commons License 2013.03.11 0 0 639
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium(részlet)Lug bilincsei

"A nyári napfordulót követő 40. nap, augusztus 1-je a kelták évszakzáró és – nyitó ünnepe volt. (Épp csak megemlítem, hogy Kínában is augusztus első napjaiban kezdődik az ősz.) Lugnasad v így hívták az ünnepet – a másik három kelta évszakünneptől eltérően ma már csak a Brit-szigeteken él, persze álnéven és megváltozott formában, de, éppen az eltüntetésére tett, eredményesnek hitt kísérletek árulják el, hogy valamikor Európa-szerte ünnepszámba ment. Lug isten volt, aki több kelta alapítású városnak adta a nevét. Így Lyonnak (Lugdunum), Laonnak, Leydennek és Carlislenak (Caer Lugubalion). A Lug név kapcsolatban állhat a latin lux = „fény”, lucus = „szent berek”, lugeo = „gyászolok” szavakkal, külön-külön és együtt. Van, aki a sumer lug = „fiú” szóból származtatja, de tagadhatatlanul összefügg a germán tűzisten, Loki (Loge) nevével. Lugot LlewLlawGyffesszel, a „Biztoskezű Oroszlánnal” is azonosítják, aki a régi briteknek amolyan Héraklész-féle istene volt. Llew „oroszlánt” jelent (l. latin leo, angol lion), s ez a jelző Lugot is megillette. Írországban ő volt a „Nyugat Veres Királya”, a „Hosszúkarú Lug”, a nyugati Nap, a betolakodók legyőzője, akinek csodafegyvere egy vérszomjas, a csatákban mennydörgő és villámló lándzsa volt. Lug harcolt először lóháton ezen a földön. Három apja volt, s ennek nyomát a testén viselte: a hentesboltok magyarázó ábráihoz hasonlóan vörös csíkok jelezték a bőrén, mely testrésze melyik atyától való (a kelták tetoválták magukat). „Sokoldalúnak” is nevezték, mivel ács, kovács, harcos, hárfás, költő, történész és mágus volt egy személyben. Annak alapján, amit tudunk róla, Triptolémosz ír megfelelőjének tűnik: neki is vannak napisteni, marsi, szaturnuszi és merkúri tulajdonságai. A hagyomány szerint augusztus 1-jén halt meg, az időpont még a gabona-, illetve kenyéristenek vonásaival is megajándékozza."

A sumér lu (ember) és a magyar ló /állat/, lófő /vezető ember/ szoros kapcsolatban vannak egymással?

A nem "irodalmi" magyar kiejtés szerint a ló, lou kiejtésű. Ez óhatatlanul a latin leo -ra irányítja a figyelmet és felveti az etruszk-magyar kapcsolatot.

A magyar lug (lugas) le+eg (+es) összetételű. Úgy néz ki, hogy ez nem azonos a feltehetően lou-ból képzett sumér és egyéb lug szavak első tagjával.