Tulajdonképpen ez szintén csak feltételezés, mert bizonysággal kimondani nem lehet, hogy a "magyarok" a szvidéri területről származnak.
-----------
Nos ez azt jelenti, hogy nem ismered sem László Gy., sem Makkay J. elképzeléseit.
Emlékszel Krantz írására?
Mit ír?
Hogy a jégtakaró északra húzódása folyamán a szarvasvadászok is északra húzódtak és ez a magyarázata a finnségi nyelvünknek.
Nos a 60-as években László Gyula őshaza elmélete és a kettős honfoglalás elméletével kapcsolatban is szerepel egy hasonló elképzelés, ez a szvidéri elmélet.
Makkay János őshaza elmélete pedig szintén hasonló: jégtakaró északra húzódó pereme mentén a fésűs kerámia területe.
A régészeti adatok szerint a kis létszámú, egész pontosan az ötféle népességből, 40 nemzetségből álló (Éry Kinga) honfoglalók aránya a helyi népesség tizede. /László, Makkay, Révész, Vékony/
Egyébként erről már a História folyóirat 1996 is számában írtak amelyet a régészet támogat.
Visszatérve a honfoglalásra, a régészeti leletek segítségével ma már azt is megtudhatjuk, hogy milyen lehetett az őslakók és a honfoglalók aránya.
A História c. folyóirat 1996. évi II. száma – tekintettel a honfoglalás 1100. évfordulójára – Jobbágyok és nemesek ősei bekezdéscím alatt azt írja, hogy akárhogy csűrik, csavarják a tényeket, az itteniek legalább tízszer annyian voltak, mint a honfoglalók:
Igaz, itt is “későavar” népességről beszélnek, de ezek a földművelő falusiak sohasem voltak avarok, amint azt már korábban tisztáztuk.
Az uralkodó avar-hunok létszámát a bizánci források mindössze húszezer főben adják meg. Tessék ennek is utánanézni! (Ld., pl. Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai!)
A karosi honfoglaláskori temetőket feltáró régész, Révész László nyilatkozta, hogy a X. és a XI. századból összesen 27 000 sírt tártak fel eddig, és ebből mindössze 1000 körüli a honfoglaló. Ha a XI. századot figyelmen kívül hagyjuk, (mert hát a temetkezési szokások is megváltoztak ekkor,) akkor is csak azt mondhatjuk, hogy az arány 13500 az 1000-hez. Tehát nagyjából tényleg az, amit a História 96-ban már megadott.
Vegyük hát figyelembe végre a régészet eredményeit!
Safi