Rudi félig az irodában nőtt fel, sok ember közt.

 

Úgy 2 éves koráig hülyét kaptak tőle az irodások (csak nem mertek szólni) mert az a legfinomabbak közöt volt, hogy egy-egy tűsarkú bőrcipővel a szájában szaladt körbe az irodák között, de előszeretettel borogatta ki a papírkosarakat.

A műhelyből kihordta a kisebb szerszámokat a fűbe, egyszer meg egy aprócska műanyag-alkatrészt - amit az egyik technikus órák óta reszelgetett - simán bekapta, amikor az a földre esett.

 

Cipőt vagy 3-at is kifizettem az irodalányoknak, de volt, hogy szerszámot is másikat vettem az eltűnt helyett (amit aztán hetek múlva megtaláltunk - fűnyíráskor)

 

Szóval nem volt egyszerű az élet vele.

 

Igenám, de ahogy teltek az évek - ugyanez a kutya az égvilágon semmilyen kárt nem csinált többé a későbbiekben - vagyis csak úgy magától elhagyta a hülyeségeit.

Annyira, hogy ha a játék hevében feldöntött valamit (akár csak egy petpalackot is) - szinte sülyedt el szégyenében, hogy "ő most biztos valami rosszat csinált".

 

Tehát: türelem! :-))))

.