kulist
2013.09.25
|
|
0 0
2531
|
Kedves Pennysek !
Én az idén már két kereskedelmi láncot kipróbáltam, és egyik sem a penny volt, de a helyzet mindkét helyen hasonló volt. Az egyik helyen majdnem 3 hónapot, a másikon majdnem 3 hetet dolgoztam az elszámolásoknál akadtak érdekességek. Természetesen próbaidő alatt sehol nem mondták meg, hogy miért is mondanak fel - hiszen nem kötelesek rá. A második helyen olyan hiányt akartak rám verni, ami valójában többlett volt, bár azt sem hiszem el, de ez őket baromira nem érdekelte. Annyira csalódtam bennük 10 év gyakorlat után, hogy most végzem a kereskedő OKj sulit, ami nagyon tetszik , de ami az üzletekben folyik az nagyon nem.
Az emberekkel a magyar vezetők úgy beszélnek, mint akit a seggükből húznak ki. Volt olkyan kolleganőm aki epilepsziás rohamot kapott a" nyugodt" légkörtől, de sírva én is fakadtam. Szóval csodák nincsenek, mindegyik egy kaptafa, csk a nevük más, az ígéreteket nem tartják be, a gerincességről pedig még hírből sem hallottak.
Aki még bírja annak sok kitartást kívánok. Én éppen most döntöttem el, hogy mégsem jelentkezek a Pennybe.
Sziasztok.
|
|