anenzephalia Creative Commons License 2014.04.29 0 0 21057

Minden házasulandó szíves figyelmébe ajánlom a velünk történteket:


Esküvőszervezői és dekorációs tevékenység ellátásával kapcsolatos tapasztalatomat osztanám meg veletek.
"dekoros, vagy virágkötő"?
Mindjárt kiderül, hogy nem is olyan mindegy!


Sikerült belefutnunk egy lenyúlós szervező és virágkötő lányba, akik egymásközt leosztották a lapokat, és megrövidítettek minket. A történet a következő: külföldön élő pár vagyunk, csak a házasságkötésre jöttünk haza. Nekem határozott elképzeléseim voltak a dekor tekintetében, melyeket elő is adtam, és be is szereztem a szükséges alapanyagok kb 80%át. Gyakorlatilag majdnem mindent. Számos ponton volt nagyon aggályos a "szolgáltatás", ilyen finomságok történtek, hogy élő virágok helyett mű habvirágok kerültek kihelyezésre, sok dekor elemet melyhez ragaszkodtam nem használtak fel, semmi hozzáadott szakembertől elvárható plusz gondolat nem ábrázolódott (ami miatt az ember egy "szakembert" fogad és abban megbízik) gyakorlatilag kihelyezésre kerültek amiket én biztosítottam.

 

120 ezer forintot kértek el érte úgy, hogy néhány üvegcsempén és székszoknyán kívül és pár habvirágot leszámítva mindent én biztosítottam (szalvéták, pávatollak, szalagok, szatén anyagok, ajándékdobozok, névkártyák stb) A dekor elkészítése brutálisat csúszott borzalmasan kínos volt kint tartani a vendégeket, nem mehettek be az étterembe magyarázkodnunk kellett.. A virágkötői munka is nem gyengén volt kifogásolható. Utólag több tapasztalt szervezővel is folytattam már diskurzust az ár kérdésében, és a jelölt mennyiségeket és a szükséges idő-erő befektetést mérlegelve mind nagyon sokallta az elkért 120ezer ft-ot.A történetben a "szervező" lány és a virágkötő ÉS elvileg egy dekoros szakember szerepelt, az érdekes a sztoriban, hogy a dekorost mi sosem láttuk, a két lány volt jelen mindig és elnézést kértek, amiért a dekoros betegsége miatt nem lehet jelen a találkozón. Mentegetőztek a legutolsó pillanatig azzal, hogy a dekoros beteg, ezért nem látjuk soha.

 

A végén kiderült, hogy a dekoros titulusát hipphopp áthelyezték a virágkötőre mikor követeltem annak elérhetőségét. Most már nem egy beteg valaki volt a dekoros hanem a virágkötőnek nevezett személy akivel már találkoztunk korábban is. Tehát tulajdonképpen a virágkötő funkcionált dekorosként, nem volt semmiféle 3. beteg személy sem.

Kifizettették velünk egy harmadik, nem létező ember munkadíját is. Kihasználták a nehéz helyzetünket, hogy rövid idő alatt sokmindent kellett intéznünk, az esküvő napján pedig a zavarodottságot, mely a késésből és a vendégek előtti magyarázkodásból fakadt és kérték a szolgáltatás ellenértékét. Nyüzsögtek a vendégek, hatalmas volt a felfordulás, és én nagy presszió alatt érezve magam igen szégyen gyalázat, anélkül, hogy beverekedtem volna magam az étterembe, hogy rápillantsak arra mit is csináltak a kislánykák, inkább odaadtam a pénzt.A legszomorúbb, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a szolgáltatás minőségét azonnal ellenőrizni kell ez a jogosult egyik kötelezettsége... 
De nem tudom magamat nagyon megfeddni sem, mert abban a zűrzavarban egyszerűen képtelen voltam hideg fejjel és a lehetséges következményekkel számolva belátni a dolgokat és annak megfelelően cselekedni.Körül-belül számításaim szerint alsó hangon 50-nnel rövidítettek meg minket, természetesen mossák kezeiket. A megállapodás szóbeli volt.De a szerződés létrejött.

 

A két lány magukat kezdetben három személynek feltüntetve károsított meg bennünket minden gond nélkül, az esküvő menete terén ismert tapasztalatlanságunkat, fáradtságunkat, és idegességünket kihasználva. Részletes számlát kértem anyagköltségekkel, munkadíjakkal, ennél már talán izgultak, de biztos vagyok benne, hogy megoldják, hogy a végén összejöjjön valahogyan az a 120-as összköltség, mert egyfajta "szervezetben" működnek együtt, elég hatékonyan. Ők arra alapoznak, hogy emiatt bármiféle igényérvényesítést én már nem fogok eszközölni, hisz messze vagyok, és egyébként sem "éri meg" elindítani bármilyen polgári jogi eljárást, annak költségei úgy is messze magasabbak, mint az az összeg amivel megkárosítottak minket.Az ember viszont mégsem tudja magát túltenni ezen, látva, hogy a másik fél nyugodtan és csendben várja,hogy elvonuljanak a viharfelhők, és "lenyugodjon" a szolgáltatást igénybe vevő. Hisz ők a pénzüket már megkapták. Az sem érdekelte őket, hogy éppen egy várandóst károsítanak meg.


Mindenki vigyázzon pesti fiatal 30 körüli, magát szervezőnek és magát dekorosnak nevező (bár inkább ügyetlennek nevezhető virágkötő) párossal. Ne tévesszen meg ilyen ügyletben senkit sem a nyájasság és az előzékenység. MINDIG kössetek szerződést amiben a lehető legtöbb mindent határozzatok meg pontosan , NE HAGYJÁTOK hogy a sietség, vagy az idegesség eltereljen titeket a józan gondolkodástól, azonnal és mindent ellenőrizzetek, SEMMIT ne fizessetek ki előre, és legfőképpen a külföldön élő párok vigyázzanak, mert annak a fiatal "szolgáltatónak", aki jó pár nagyon nehéz pillanatot okozott nekünk a "profiljában" kifejezetten szerepel a külföldi pároknak részére való rendezvényszervezés.Ne higgyetek annak, hogy a szervező "megversenyeztet" több dekorral foglalkozót, a mi esetünkben sem volt erről szó természetesen. Itt előre le volt osztva a munkamegosztás:) MINDENKIVEL aki csinálni fog valamit a rendezvényen személyesen találkozzatok, nincs betegség, nincs egyéb meg nem jelenési mentség. Egyikünknek sem volt már kezdettől szimpatikus a virágkötő vagy dekoros vagy az isten tudja minek kellene aposztrofálni. HIGGYETEK a megérzéseteknek, ha nem tetszik valami egy személyben, azonnal álljatok tovább! Nekünk is erre kellett volna hallgatni..

 


Eddig már többen jelezték komoly szervezők közül aggodalmukat a tekintetben, hogy valóban, egy ilyen előre eltervezett szisztematikus kopasztás hírét sajnos az is megsínyli, aki nem érdemelné meg az előítéleteket. Ha visszamehetnék, akkor profi szervezővel állnék csak szóba. Volt egy furcsa érzésem, hogy talán nem lesznek megfelelőek azok, akik tevékenykednek a kérdésben, velem egyidősek 30 körül lehetnek, (persze ez nem determinál semmit félreértés ne essék), az egyik annyira nem is rég végezte az okj-s képzést, én azonban bíztam abban, hogy csak van bennük annyi emberség, hogy egy külföldről járkáló párt, egy várandós személyt nem húznak le. Tévedtem. Ő és a dekoros vagy én már nem is tudom minek nevezzem igazából egyszerűen összedolgoztak. Utólag látni nagyon fájdalmas mit és hogyan használtak ki, tekintve hogy én nem vagyok egy naiv típus, csak hát ideges voltam nagy volt a késés, kínos volt a vendégeknek miért kell az étterem előtt álldogálniuk.. nagyon ideges voltam. És ez a legszomorúbb, hogy az idegességből és tapasztalatlanságból kovácsol magának valaki hasznot. Az eredmény az, hogy még a fotósunk sem tudott a dekorról képet készíteni mert nem volt miről, annyira későn csapták azt is össze, amit. Óva fogok intek mindenkit a "frissen földből kinőtt" szervezők és "dekorosok" alkalmazásától. Tegyétek ti is ezt. Óvakodjatok a gyanúsan alacsony konzultációs díjakkal rendelkezőktől (5-9ezer ft), és azt is a figyelmetekbe ajánlom, hogy attól, hogy valaki magát oklevéllel szervezőnek vallja.. attól még nem lesz az.

 

Régi motoros szervezőkkel beszélve (mind nagyon kedvesek és segítőkészek voltak és megosztották velem a tapasztalataikat) azonnal rámutattak azokra a pontokra, amiket egy kipihent, sehová nem siető ember már észrevett volna a történetben, mi mindennap több száz kilométert autóztunk a hazajöveteli 1400 után még, nem volt erőnk mindent kézben tartani és mindenre figyelni. Ezt ők látták. Sajnos.A tapasztalt szervezők kóklernek nevezték a lányt akinek a csapdájába besétáltunk, de ez a helyzeten már sokat nem segít.


ADJATOK KI TÖBBET egy valós szervezői munkát végző személynek, higgyétek el meg fogja érni. Két kézzel szórnám a pénzt rá ha visszamehetnék a múltba, de nem tudok.