Szia!

 Jobban vagyok már, sikerült elfogadnom, hogy nincsen már, de kellett hozzá egy hónap. Nagyon hiányzik, de így vissza gondolva sokat szenvedett, nem volt egyszerű élete ezzel a betegséggel. Mi nagyapámhoz temettük el, azóta még nem voltam a sírnál, arra még nem szántam rá magam. Szeretnénk majd rá köveket venni, de kell még hozzá idő. Nagyon nehéz volt az első egy hónap, nem is gondolná az ember, hogy ennyire tud egy kutya kötődni az emberhez. Nekem az is sokat segít, hogy egyik ismerősöm jóban van a kutyusa tenyésztőjével és pont volt rá lehetőség, hogy onnan ellehetett hozni egy 3 éves kutyust, nem tenyésztik már tovább. Rám gondolt, mert látta, hogy mennyire magam alatt vagyok, plusz csak jó helyre adták oda. Átgondoltuk és arra jutottunk, hogy elhozzuk. Eleinte nagyon lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nagyon hamar lett másik kutya. Nem is tudtam úgy ránézni, foglalkozni vele, sokszor megfordult a fejemben, hogy nem volt jó ötlet elhozni. De én nagyon sokat vagyok egyedül, van, hogy párom külföldön dolgozik. Mára már megszerettem őt is, örülök, hogy itt van, sokat segített nekem. Nem olyan szeretetet érzek iránta, mint kiskutyusom iránt, nem is hiszem, hogy valaha is fogok, de nagyon hálás kutyus, tiszta szeretet, nem lehet nem szeretni.Teljesen más, látszik, hogy ő egészséges, jó az idegrendszere.

Remélem Te is hamar megtalálod a lelki békédet. Kitartást kívánok.