Mindent tudó Creative Commons License 2015.01.09 0 0 3422

;)

Nincs és nem is lesz, sőt nem is kell ennél jobb film... Régen sem volt ez másképp, és most sem, ma azonban annyiban furcsa, hogy ugye megérkeztünk a jövőbe, egy újabb BTTF-es évben élhetünk (nekem 1985 után már a második, de erre legalább emlékezhetek is :D bár ki tudja, egyszer talán ellátogathatok 1955-be is :D). Szóval elég érdekes itt a jövőben úgy nézni a filmet, hogy az örök jelen mindig is 1985 lesz :) Nagyon kíváncsi vagyok azokra, akik újonnan ismerik meg ebben az évben, vagy ettől az évtől kezdve később bármikor, hogy nekik így most mit is fog jelenteni. Hozzáteszem, hogy remake lehetősége ne jöjjön szóba, illetve idehaza szerintem az eredeti szinkron a kötelező :)

 

 

Egyébként korábban emlegetted a talán legtöbbet emlegetett "bakit", azaz, hogy miként térhetett vissza Biff 1955-ből a NEM alternatív 2015-be, ahonnan jött, illetve ahonnan aztán Marty és Doki mégis az alternatív 1985-be jutott...

 

Nos ugye linkelted a kimaradt jelenetet, ami szerintem azért maradt ki, mert voltaképpen már az első részben a múlt megváltoztatásának ilyen hatása már be lett mutatva Marty fényképén és végül az eltűnni kezdő kezén. Holott már az első részben is feltehető lett volna a kérdés, hogy Marty amikor visszakerül 1955-be, nem szándékosan, de megváltoztatja a testvérei és önmaga megszületését, hogy akkor miért csak fokozatos az eltűnés.

 

A készítők azzal magyarázták ezt a jelenséget, hogy egy megváltoztatás a jövőre nézve gyűrűződéses formában fejti ki a hatását függetlenül attól, hogy a világban élők szemszögéből, vagy az időutazók szemszögéből nézzük a változást. Ez azt jelenti az alap kérdésedre visszatérve, hogy pl. ha Marty és Doki előbb indult volna vissza 2015-ből 1985-be, akkor az "eredeti kerékvágásban" haladó jelen "alternatív realitássá" való átváltozásának esetleg még akkor ott 1985-ben szemtanúi lehettek volna, mint ahogy sok egyéb átváltozásnak (újság, gyufa...) szemtanúi szoktak lenni.

Előzmény: t a r k (3421)