Szigi101
2015.02.09
|
|
0 0
4234
|
Emeljük ki:
"T. Vagyis a pletykákkal ellentétben, szerves része voltál a bandának?
G: Látom, számodra ez egy kardinális kérdés. A Bonanza utolsó stúdióalbumán én már valóban nem működtem közre, ezt magam is elmondtam több alkalommal. Korábbi albumoknál viszont a dalok zenei részeit közösen készítettük el, rendre beledobálva ötleteinket egymás zenei alapjaiba, amelyekre aztán általában Ákos írt énekdallamot (a szöveg mint köztudott, egyedül az ő munkája volt). Nem véletlenül vagyunk hárman feltüntetve zeneszerzőként a lemezeken. Ugyanakkor, természetesen vannak olyan dalok is, melyek zeneileg egészen konkrétan köthetők Zsolthoz, hozzám, vagy néha Ákoshoz is (pl. Megváltó). Magam részéről a hangszereléssel is igyekeztem az akkori legjobb tudásomhoz és lehetőségeimhez mérten, a legtöbbet hozzátenni a munkához. Az viszont tény, hogy nem voltam egy kimondott slágergyáros, többek között nyilván azért, mert már akkoriban is inkább az alternatívabb zenéket kedveltem. A BB-ben a hozzám köthető dalok a kevéssé slágeres vonalat képviselték.
Ilyen például a "Kihalt minden, Vidám dal, Nem ér semmit a dal, 101-es szoba, Nem érdekel, Symphonica" stb." |
Előzmény: ac3^BB (4229)
|
|