_Nyuszi Creative Commons License 2016.08.22 0 0 16095

"Nincs valami rendelet ezzel kapcsolatban?"

Vannak zajvédelmi és (tágabban értelmezett környezetvédelmi) előírások, amik meghatároznak határértékeket pl. lakóépületekre nappal és éjjel. Ha ezek a vasútnak felróható okokból bizonyíthatóan nem teljesülnek, polgári peres (magánvádas) eljárásban lehet érvényesíteni a jogos érdeket a vasúttal szemben. (Érdekes kérdés, hogy merre van az arra, mert a sín és általában az infrastruktúra a MÁV Zrt-é (vagy kisebb részben a NIF-é), a rajta közlekedő elegy (mozdonyok és kocsik) pedig csak a legkivételesebb esetben, leginkább a MÁV-START Zrt. gurul rajtuk, de többtíz magánvasúti mozdony is előfordulhat arrafelé, meg hát Európa kb. összes teherkocsija is.

Ha jogi ismereteim nem csalnak, polgári peres eljárást nem lehet "ismeretlen tettes" ellen indítani, tehát már az is egy érdekes kérdés, hogy ha zajos a vonat, az kinek a hibája, ki lesz az alperes.)

 

"A MÁV környéki területeket sem tartják karban , hogy ezért a nemlétező munkásokat figyelmeztessék."

Hát, múlt héten kimentem a fiúkkal, mert meg akartam nézni valamit. Amíg ment a meló, több mozdony kürtje is nekünk, miattunk szólt. Mondjuk ez nem Zugló volt, de szólt. Mert dolgoztak, dolgoztunk. Igen, ezek a nemlétező munkások már csak ilyenek. :)

Előzmény: lavendeer (16090)