jgydk Creative Commons License 2016.11.01 0 0 1850

Lehet, hogy kitudódott, hogy ma én a Kevélyre megyek.Nem baj, pedig igyekeztem titokban tartani.A széltérkép alapján is, meg a windguru szerint is a Kevély nem lesz ma valami nagy durranás. Az Igazinak Eged nézett ki, de az M3-on várható dugók miatt ezt nem vállaltam be. Maradt a Kevély, akár egy lecsúszás. A Megyeri hídon inkább délies szél látszott, és míg odaértem, kifejezetten gyenge még az is. A hegy alatt a parkolóból már látszottak startok de lecsúszások mind. Semmi illúzióm nem volt, hegymászás, sport, lecsúszás. Még az erdőben a fák levelei sem igen mozogtak. Mire felértem, a starthely szalagjai egész jól álltak, talán még egy picike hiányzott az erősségből -ez eléggé meglepett.

 Még volt pár startra kész pilóta, egy tandem elstartolt, és ki is emelte. A következő kettő is mind fennmaradt.

Erre mondom,"lehet, hogy kitudódott, hogy ma én a Kevélyre megyek". Mire felértem és bekészültem, egész jól beerősödött. Ezt tuti, hogy valaki megbeszélte a hátam mögött, ugyanis addig gyenge volt...

3-an voltunk a levegőben, egész jól festettünk egymásnak, majd közben még érkeztek mások is.Nívó  pusz10-40m-en voltunk.

Kellemes 1 órás repülés, mikor leszálltam, még mindig tartott.