myloveitaly Creative Commons License 2017.07.05 0 1 13403

Sziasztok!

 

Én is leírom a tapasztalataimat a lovári vizsgával kapcsolatosan, mert én is örültem volna egy részletesebb beszámolónak a vizsga menetéről. 

 

Az EZRA-nál vizsgáztam Kecskeméten. Június 10.-én volt az írásbeli, ami olyan volt, mint amire készültem. Egy könnyebb (nem tudományos, nem szakszavakkal teli) cigány szöveg fordítása magyarra volt az első feladat, majd egy szintén könnyebb szövegből kérdésekre felelet, majd egy hiányos szövegbe való szavak behelyettesítése. A végén egy levelet kellett írni, az egyik az állatkertről, kirándulásról, a másik meg biciklitúráról. Az esszékérdés a főiskolákról szólt, hogy mik a manapság kedvelt főiskolák, érdemes-e tanulni...stb. Pont elég volt a 3 óra hossza. Ha valaki megcsinálja az interneten található összes eddigi emelt szintű érettségit, és azokban jó eredményt ér el, akkor nem kell félni az írásbelitől.

 

Június 17.-én volt a szóbeli vizsga. A labornál nem kicsit megijedtünk, amikor egy osztályteremben egy székre volt helyezve egy ici-pici magnócska, arról szólt a két szöveg, erre összesen 15 perc állt a rendelkezésünkre. Ezt szerintem picit kevés volt, mert át sem tudta az ember gondolni, hogy mit is hallott, hiába lehetett kétszer meghallgatni egymás után a szöveget. A magnó eléggé torzított, főleg, mikor hangosítottak rajta, és a szövegben is voltak részek, amik sokunk számára nem volt egyáltalán érthető. Itt egy kicsit inkorrektnek éreztük a dolgot, de azt mondták, hogy a B2-n ez már bizony megengedett, hogy "zajos" legyen a szöveg.

A szóbelin először egy képről kellett beszélni, majd néhány kérdést tettek fel a kép témájával kapcsolatban néhány percben, majd átléptünk a szituációs feladatra, nekem egy tv-t kellett visszavinnem, mert nem volt jó. A szóbeli vizsga hatalmas pozitív élmény volt, pedig ettől rettegtem a legjobban. Maximálisan kedvesek, rendesek, segítőkészek voltak, végig bólogattak és mosolyogtak, bátorítottak, szerintem ez nagyon fontos, és tényleg az érdekelte őket, hogy mit tudok, és nem a mindenáron buktatás volt a céljuk.

 

A vizsgaeredményeket 13 nap múlva tették közzé, ami szintén nagyon jó idő, hiszen más nyelviskolák van, hogy minimum egy hónapig elhúzzák az eredmény közlését. Összességében nagyon meg vagyok elégedve az EZRA-val. Rendesek, kedvesek, segítőkészek, én maximális korrektséget tapasztaltam (a magnót leszámítva :) ). Azonban más nyelvvizsgát nem próbáltam még, így lehet, hogy ennek tényleg ilyennek kell lennie.

 

A komplex vizsgám sikerrel zárult, elsőre! Ezt csak azért írom le, mert én nagyon meg voltam rettenve ettől az egésztől. Nem tudtam, milyen szinten kell tudni egy középfokú nyelvvizsgán, ráadásul annyi, de annyi rosszat hallottam a nyelvvizsgákkal kapcsolatban, hogy pénzlehúzás, direkt buktatás, kenőpénz...stb, hogy fel voltam készülve a legrosszabbra. A vizsgán nagyon sokan voltak, akadt olyan, aki már többedjére próbálkozott. Voltak, akik 2-3, esetleg 4 hónapja tanulgatták a nyelvet és a tanáruk bedobta őket a mély vízbe, aztán ott érte őket a meglepetés. Volt, akinek azt mondta a tanára, hogy a nyelvvizsga olyan, mint a középszintű érettségi. Sokan egyáltalán nem gyakorolták az emelt szintű érettségi feladatokat. Én kb. tavaly októberben kezdtem tanulni, ismerkedni a nyelvvel, és januártól csináltam intenzíven, minden nap minimum 2 órát tanultam, hétvégén pedig 6-7 órát. Nem jártam tanárhoz, csak a szóbelire való felkészüléshez kértem anyanyelvű segítséget az egyik cigány ismerősömtől. Megcsináltam az összes emelt szintű érettségi feladatot, a labor részét is. A következtetés ezekből csupán csak annyi, hogy nem, egyáltalán nem egyszerű és könnyű a lovári nyelv, mint azt sokan mondják, és hirdetik. Igen erős nyelvtana van, és egy külön gondolkodásmódot igényel az egész, azonban akii nem veszi félvállról, és kellő (rengeteg) időt, energiát fordít a tanulásra, annak lehet elsőre is sikeres vizsgája.

 

Mindenkinek további eredményes tanulást és sikeres vizsgát kívánok!