kamara.hu /3. nap, most is Veronika Eberle nélkül, de amikor közölték az őt pótló hegedűs nevét, a Baráti Kristófot ismerők felszisszentek, és élvezhette mindenki majd a záró számban az ő kivételes játékát is.

Előtte persze volt más csemege is. A nyitószámról nem sokat közölt a műsorfüzet, pedig sejtelmes és sokértelmű is lehetne a Fehér és fekete cím. Itt jegyzem meg: a vesszőparipám, hogy az ilyen egyszerű címeket magyarra kell fordítani, ahogy a Pohádka is így maradt, csehül, így bánnak el velünk. A Debussy-sorozat, három tétel más művészeti ágakkal, művészekkel való kapcsolatokra utalva. Gondolhattuk volna, hogy a fehér és fekete billentyűkre utal a cím, de éppen nem: alapvetően a "fekete és fehér" színek igenis színes megjelenítéséről szóltak a zenék részben pl. a már folyó nagy háború sötét hangulatából is eredően. A fekete és a fehér alapvetően nem is szín, de szimbolikájuk ismert... A fotóművészek legsikeresebb alkotásai ma is fekete-fehérben készülnek, mert a két alapvető ellentét, a világos és a sötét, a fény és árnyék játéka sokkal hatásosabb lehet bizonyos témák, érzelmek kifejezésére. Voltak olyan festmények is, amelyekhez csak ezeket a színeket használta a művész. Pl. Renior vagy Velazquez. A három kis darabot egy-egy muzsikusnak dedikálta a szerző, egyúttal egy-egy műrészletre is utalnak (Koussevitsky, Charlot, Stravinszkij, illetve Gounod Romeo és Júliája, Villon balladája Franciaország ellenségei ellen, végül egy Charles d'Orleans mottó).

A jelképes cím mögött így nagyon is színes és látványos kétzongorás játékot hallottunk a fesztivált vezető művészházaspártól.

Következtek a bájos édesanyja helyett már a bájos felesége által zongorához vezetett Érdi Tamás Chopinjei, aki aztán igazán sötéten lát mindent tiszta szívével, hangulatos játékával színesen kifejezve.

Két Janácsek-darabbal folytatták: a Concertino 7 hangszerre készült 1925-ben, eredetileg zongoraversenyként indulva. A végső kamaraformátumban a zongorista Várjon Dénes osztotta ketté a 3-3 további szólamot (a beugró Miranda Liu hegedűs, a brácsás Kim Kashkashian és a csellista Marie-Eisabeth Hecker ellenében a már hallott két extraklasszis fúvós között a szintén kiváló fagottos, Lakatos György játszott). Duóztak, muzsikáltak a különleges darabban, finoman és élénken, és láthatóan maguk is élvezték a sziporkázó összjátékot. Ritkán hallható remek kis darab.

A rövidebb Mese (Pohádka) sokat játszott cselló-zongora kettős (Perényi-Rabinovics) verses és emberi tragikus háttérrel.

Ez után öt remek muzsikus járatta csúcsra a fesztivált, mondhatom utólag, mivel az egész sorozat legsikerültebb előadását hallottuk Schubert Pisztráng-ötösével. A 22 éves szerző a nagyon vidám oldalát mutatta, a passiók helyett passziózott, az ismert vers- és dal-előzményt kibővítve közel 40 perces örömzenévé. A számtalanszor előadott egyszerű és kedves dalocskához képest a zongoraötös egy csodálatos természeti élmény megzenésítése, amelybe beépült a dal témája és annak változatai. A különleges hangszerelés jól passzol a kibővített témához, aminek eredete szerintem a Schubert-féle vidám baráti kör kirándulásaihoz is köthető, hiszen köztudott, hogy a Schubertiada résztvevői rendszeresen járták a környéket, köztük Alsó-Ausztria folyókban gazdag vidékének kisvárosait.

A Perschling-folyócska melletti Atzenbrugghoz való kötődés is ismert, és ebben a folyóban is éltek pisztrángok, amelyek élete a friss és néha vad vizekhez kapcsolódik, amikben aztán olyan ficánkolást csaphatnak, mint a róluk írt zene. Szerintem a zongora jelenti a vizet, amelynek gyöngyözése, sodrása vagy éppen lelassulása kitűnően megjelenik a jó zongoristák játékában (Várjon Dénes pedig csúcsformában volt). Az eredeti változat természetesen fortepianóra készült, aminek hangzása kissé tompább, de persze a folyók is különbözők, a bennük élő pisztrángok is, így a darab sokféle megközelítése egyformán lehet szépséges. Találtam egy korabeli fortepianóval készített  felvételt, neves zenészekkel, érdemes meghallgatni, de ez is csak az előadás továbbgondolása, ahogy a kedves meseszakértővel, Boldizsár Ildikóval lefolytatott beszélgetésben ez is szóba került: a zenészek és mi is készülünk a fesztiválokra, koncertekre, aztán ki-ki beépíti magába a hallottakat, esetleg tovább ismerkedik a művekkel, előadásaikkal. Ilyen előadásokat akár évente sokszor is meg lehet hallgatni. Itt most csak egy emlékezetes előadásra hivatkozom (2011 áprilisából), mert Baráti Kristóf és a bögős Fejérvári Zsolt akkor is fellépett az azóta szintén nagyívű pályát befutó Várdai Istvánnal (cselló), Fülei Balázzsal (zongora) és Gál Zoltánnal (brácsa). Akkor még csak trónörökösöknek nevezték néhányukat...

.

A Pisztráng-ötös óriási sikerét és a kivételes együttállás, együttes játék eufóriáját a magukkal általában kritikus muzsikusok is érezték. A nagybögő szinte karmesterként fordult mindenkihez, ő volt a testes és bölcs idős pisztráng, míg a többiek a különféle korú és súlyú fiatalabbak változatos mozgását jelenítették meg. Érdemes pisztrángokat nézni a vadvizekben, mert csak ők képesek ilyen hangulatosan idomulni zenét ihlető mozgásukkal az éltető vízi környezethez (tenyésztavakban ellustulnak). Földön túli, vízen aluli volt a hangzás, éterien tiszta és tökéletes kamarázással előadva!