Az életmód ellehetetlenülése volt mindig ami a változást kikényszerítette.

Magyarul: az emberi társadalmak mindig elmentek a falig és nagyot koppantak.

Hogy aztán a sorsukat a leigázás, kiirtás, vagy az elvándorlás esetleg elzüllés és agonizálás pecsételte meg, az lényegében részletkérdés.

Na ez az evolúció. Ez elkerülhetetlenül mindig működik. Az emberiség ki fogja érdemelni a Darwin-díjat, ha nem cselekszik. Ugyanis mi magunk vagyunk, akik rohanunk a falnak, pedig akár meg is állhatnánk. Éppen a félreértelmezett, úgymond isteni parancsok, valójában korabeli, és elavult erkölcsi példázatok, amik képtelenné tesznek bennünket a megállásra a koppanás előtt.

A vallások komoly tudású, és nagy létszámú szervezeteket építettek ki arra, hogy alapítóik hajdani ködös szövegeit a pillanatnyi környezet szükségletei szerint értelmezve tálalják a népnek, és vezetőiknek. A szervezet tagjai még a világi élettől is elfordulnak, hogy hivatásuknak élhessenek. Nagyon sok lehetséges szituációhoz értelmezhető valamely szent szöveg, vagy akár annak ellenkezőjéhez is, de sajnos vannak szituációk, amelyekhez csak hibás értelmezés létezik, amelyek ellentétesek a tényekkel, és a helyes döntésekkel. Ez nem is csoda, hiszen a vallásalapítók egy letűnt világban éltek, és teljesen más problémákkal találkoztak. De a vallások ezekhez a ködös szent szövegekhez dogmaként ragaszkodnak, ami eredendően hibás módszertanukból fakad, így vakságuk az egész társadalmat vakká teszi.