[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.03.05 0 0 2019

A 2006. évi kezdet után eljutottunk e témában az idei évhez, hiszen ez a 2019. beírás, követve a zseniális hegedűs egyre magasabban ívelő pályáját.

.

Kristóf három koncertből álló fellépésének utolsó helyszínéről az alábbiakat írta Ken Walton.

.

.

Akár tudatosan, akár véletlenül választották a RSNO koncertjének időpontjává a március elsejét, Wales védőszentjének, Szent Dávidnak az emléknapját, a zenekar Wales előtt tisztelgett ezen a hétvégén, amikor a William Mathias 1978-ban írt Requiescat című művével kezdték előadásukat. A darab rövid, megnyugtató, meglehetősen eseménytelen, ugyanakkor csodálatosan és egyszerűen felépített mű, bánatos zenei szövetével és visszafogott színekkel izgatóvá téve, mindezt érzékenyen kifejezve ebben a lelkes és átgondolt előadásban.

 

RSNO és Baráti Kristóf Glasgow-ban, a Royal Concert Hall-ban

 

A nyitó darab után viszont energikus program követkzett, Brahms- és Dvorzsák-művel, amelyeket az elegáns és ősz hajú magyar dirigens, Gilbert Varga, és a fiatal főszereplő honfitárs, a hegedűs szólista, Baráti Kristóf, kellően élénken szólaltatott meg.

A Brahms-hegedűversenyben dinamikus kettőst alkottak, egyformán világosan és pontosan megfogalmazva a részleteket és a terjedelmesebb, fenséges zenei íveket. Mindemellett Baráti játéka valójában olyan képzetet keltett, mint amikor egy keménykötésű és elegáns, fesztelen ritmusokkal túltöltött fiatalember biztos kézzel irányítja hajóját a fenyegető sziklák között. Játéka mindig incselkedőbb volt az elképzelhetőnél, de a rendíthetetlen karmester mindig igazodni tudott hozzá, sőt, akár vissza is fogta, ezáltal a kockázatos ösztönösség és az egységes kohézió közötti egyensúly érdekfeszítően alakult. Gilbert Varga meglehetősen szabadjára engedte zenekarát, hogy az érezze a szólistát, és reagáljon is rá kifejező és színes kiegyensúlyozottsággal. Baráti a robusztus hegedűverseny után egy finoman lebegő tételt játszott Bach egyik szólóművéből.

....................................................................

(Dvorzsák IX. (Az Új Világból című) szimfóniája volt a zárószám)

Előzmény: [fidelio] mindegy (2015)