[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.04.18 0 0 2026

Akár naponta is Baráti, illetve társaival ez a kivételes hegedűs. A kétnaponta hallható játéka az április 10-i egyedülálló triózásban is hallható volt, bár kamarázásból kiemelni az egyik kiválóságot a többi közül (Várjon, Várdai) - nem illik. Egészen rendkívüli volt a közel két évvel ezelőtti előadás leadása a MüpArt Classic keretében!

Április 12-én aztán tetőzött a ritka sorozat, amikor a kimagaslóan játszó hegedűs, egyben a repülés szerelmese a Liszt Feri-hegyi reptér régi termináljának utascsarnokának gyönyörűséges, bár kissé száraz miliőjében idézte meg A négy évszakot Vivalditól. Ez a 4 hegedűversenyből álló sorozat valójában 12 részben mutatja be zenével az év hónapjait, és időnként az ehhez írt, illetve a talán a zeneszerzőt megihlető versek is elhangzanak a versenyművek előtt.

Most csak az ismert programzene szólt, és a remek műsorból és a debreceniek zenekari játékból itt most csak a csodálatos hegedűversenyek legihletettebb előadójának játékát emelem ki, mert Kristóf "megszólalásai" kiemelkedőek, amit mindig rögzíteni kellene, hogy e néhány szerény mondat felsőfokú jelzőit alá lehessen támasztani. A kb. ötszáz fellelkesített hallgató figyelme a terem légkörében is érződött, mert a nagyon gyorsan megszokott egyedi akusztikában most is átütött a szólista egyedülálló "hangja", amely a lehető  legfinomabban koncserált a Somogyi-Tóth Dániel által finom kézzel dirigált zenekarral. A szerteágazóan kivételes hangvételű tételek alatt a barokk zene legváltozatosabb és legfinomabb hangulatait élvezhettük a világ legjobb hegedűse szólójával.

.

Az alábbi rövid videón szerényen csak a legjobb magyar hegedűsként jellemezték Kristófot. Aki ismeri a hegedűsök régebbi és mai kiválóságainak felvételeiből a legjellemzőbbeket, és sok koncertet is hallgat, egyszerűen elvarázsolódik Baráti játékától, amely  megismételhetetlen és utolérhetetlen, és ahogy Kristóf beszélt a videón, maga is új felfedezéseket tár elénk alkalmanként, amikor saját magát is felülmúlja.

Kristófot tehát hallgatni kell, akár csak a ráadásként most is eljátszott Ysaye-tétellel, a II. szólószonáta elejéről megidézett Obcessionnal. A ha mindehhez hozzáveszem, hogy két nappal a koncert előtt Kristóf még beteg volt, egészen hihetetlen ez a teljesítménye is, hiszen játékán semmi sem érződött az elmúlt betegségből.

Rengeteg zenét hallgatok, így bátran merem állítani, hogy Kristóf a valaha hallott talán legnagyobb hegedűs, aki a legváltozatosabb műfajok mindegyikében mindig uralja a darabokat, de mindig megmarad a szerzők legalázatosabb, de mégis legjobb közvetítőjének, szólistaként különösen, de másokkal együtt játszva is mindig remek társnak bizonyul. Utóbbi az értelmezés és a hangzás kimagasló egységét jelenti, ami tényleg elbűvölő.

.

Kristóf itthon legközelebb május 1-jén Kelemen Barnabással fog duózni a Zeneakadémián Megumi Hashiba (zongora) közreműködésével:
Spohr: D-dúr Grand duo, Op.67/2
Wieniawski: G-moll etude-caprice két hegedűre, Op.18/1
Wieniawski: Esz-dúr etude-caprice két hegedűre, Op.18/2
Moszkowszki: Szvit két hegedűre és zongorára, Op.71
Prokofjev: C-dúr szonáta két hegedűre, Op.56
Bartók: 44 hegedű duó, BB 104 – válogatás
Sosztakovics: Öt darab két hegedűre és zongorára

.

Majd május 7-én a már hagyományos Beethoven Budán fesztivál záróeseményén fogja az 1802. évi keltezésű op. 30-as sorozat hegedű-zongora szonátáit (A-dúr, G-dúr és c-moll) előadni Berecz Mihállyal a Várszínház felújított épületében válogatott közönség előtt.

Közismert, hogy a holland Brilliant Classic Barátival és Würtz Klárával vette fel Beethoven valamennyi ilyen szonátáját, és ez az album nagy sikert aratott az elmúlt közel hét évben, és joggal került be a kiadó Beethoven-teljes életművének grandiózus kiadásába is.

Később többször is eljátszották Kristófék a 10 szonátát, vagy válogattak belőle itthon és külföldön is, mindig óriási sikerrel. Egyszer a Várszínházban is elhangzott tőlük három szonáta. Kíváncsian várom tehát most a jeles fiatal zongoristával tervezett előadást.

A műsorukon lévő szonátákból egy kis ízelítő az említett Baráti/Würtz Klára felvételből:

https://open.spotify.com/search/results/Beethoven%20op.%2030%20Krist%C3%B3f%20Bar%C3%A1ti

.

.

Kristóf közben kétszer is fellép Varsóban a Ben Gernon dirigálta helyi filharmonikusokkal a Csajkovszkij-hegedűversenyben (ápr. 26., 27.).

Előzmény: [fidelio] mindegy (2024)