A legfőbb mágus nyugalma valósággal szétáradt a termen. A résztvevők érezték, hogy ő tudja, mit kell tenni – s ha ő tudja, akkor nem is lehet semmi baj. Minden szempár a legfőbb politikai mágusra szegeződött. „Ebben az új világban minden kérdés és minden válasz a közvélemény-kutatásból olvasható ki. Nem problémák és megoldások versengenek többé, nem ügyek, nem elvek, nem ideológiák, nem koncepciók és nem meggyőződések – csakis a mi számaink versengenek. Ha bármit el akarunk dönteni, azt csak meg kell mérnünk, és az eredményeket látványos szertartás keretében bemutatnunk. Nemcsak mágusok vagyunk, hanem papok és tudósok – mi mondjuk meg, mi jó, mi mindegy és mi rossz, melyik út visz a sötétségbe, melyik vezet vissza a félhomályba, és melyik juttat a fénybe. Mi mondjuk meg, ki égi, ki földi és ki alvilági lény – de előbb a patrónusok adjanak pénzt, hogy megmérjük! Ez a szakmai norma. A lét kulcsa többé nem a világban van, hanem a felméréseinkben: aki a létezésben bármit is tenni akar, annak többé nem a világhoz kell járulnia, hanem mihozzánk.” A legfőbb mágus ezzel befejezte beszédét, felállt, botjára támaszkodott, keselyűvé vált, és elrepült.

A mágusok és növendékeik csodálattal szemlélték röptét. Évtizedek óta ő irányította a politikát a köztársaságban. Pártokat emelt fel és zúzott szét, méréseit a birodalom széltében-hosszában rettegték. Az ő számsorai váltották le a nép szavát, az ő grafikonjai váltották le a kancellár és az udvarmester tanácsait. A legfőbb politikai mágus irányította a közéletet, s mindössze arra kellett ügyelnie, hogy amikor négyévenként muszáj a népet megkérdezni, eltalálja annak óhaját. A fiatal varázslók azért is csodálták a legfőbb mágust, mert úgy őrizte meg hatalmát és befolyását az évtizedek során, hogy a legutóbbi pontos jóslatára már csak a legvénebbek emlékeztek.

A legfőbb politikai mágus íróasztala mögött ült, és szokása szerint megnyitotta leveleit – ezúttal két felkérés volt köztük. Az egyik jóslatot az LMP kérte: vajon jó úton járnak, eljutnak-e így Strasbourgba. A másik levelet a szocialisták adták fel ugyanezzel a kérdéssel. A legfőbb mágus elmosolyodott, szólt az asszisztensének, hogy ma duplán számláznak, ezért indítson egy kutatást a mai nappal, egy másikat a holnapival, s ezt jelezze a könyvelésben. Pár nap múlva a legfőbb politikai mágus – mint mindig – fogta a számokat, és politikát gyártott belőlük. Az LMP-nek megüzente, hogy jó úton járnak, simán Strasbourgban lesznek hat százalékkal, míg versenytársaik, a szocialisták és a gyurcsányisták is bőven tíz százalék alatt tanyáznak. Gratulált a pártvezéreknek, s biztosította őket az istenek és az emberek szeretetéről. A szocialistáknak azt üzente, hogy bőven tíz százalék fölött járnak csakúgy, mint szövetségeseik, a gyurcsányisták, s nem kell félniük, az LMP és a Momentum nevű törpepárt hiába nyújtózkodik, úgysem éri el a bejutási küszöböt.

Amivel azonban a legfőbb mágus sem számolt: mindkét jóslata napvilágot látott. Akik értesültek az eredményekről, tanácstalanul pislogtak egymásra: vajon melyik felmérés a hiteles? Talán egyik sem az? Lehet-e két egymásnak ellentmondó állítás egyaránt helyes? Hisz mindkettő a legfőbb politikai mágustól származik. A köztársaságban egyre fokozódott a nyugtalanság, egyre többször hangzott el, hogy ennek a két mérésnek nem lett volna szabad egyidejűleg nyilvánosságra kerülnie. Egyetlen bizonyosság maradt csupán, amelyet mindkét jóslat megerősített: az elmúlt egy hónapban egy rejtélyes hatás megfelezte a Jobbik támogatottságát. Honnan származhatott ez a titokzatos erő, amely minden második Jobbik-szavazót eltántorított? A közélet történései nem adtak rá magyarázatot. A birodalomban egyre több szájból hangzott el, hogy ez az erő magától a legfőbb mágustól származott. Vajon melyik patrónus rendelhette meg ezt a váratlan politikai fordulatot?