A legnagyobb (?) baj (?) az, hogy az ember előbb-utóbb roppantul tud ragaszkodni, kötődni egy állati lényhez. Meglehet nem dadusgatja, ajnározza, gügyög (na azt soha senkinek) neki, csak tuja/érzi, hogy ott van körülötte.

A mi "átjáróházunkban" (ami egy 5 emeletes régi gangos társasházban van) így jártam a nem-általam-tulajdonolt :D (azaz más Családtagé) 1-s és 2-s aranyhörcsöggel, az 1, majd az 1 + 2 vendég vadászgörénnyel, papagájjal, momentán 2 tekivel.

Ha bármiért bemegyek a tekik akváriumos szobájába, rávetik magukat az üvegfalra: megjött apa.

Igaz, ha kell, ha nem, én is ránézek az akváriumra és köszönök Nekik: "Sziasztok Lányok!" No igen, Az egyikük fiú.

De persze a vizsla-kuty más volt.