.           

            Légy áldott 

 

Mint izzó máglya, már olyan a lég.

Kék lángja vibrál s ízes illatok

gomolyba főnek, ámde jő a szél

és válogatva szárnya felragyog,

amint behozza fürgén: készen ám

a bárányfarkú-körte kinn a fán.

.

És új hírrel mozdul megint a lomb!

Így bontja szét a szél a táj ízét.

A szilva jó! S az érő erjedés

az ég falát tág gömbbé fújja szét,

és benne, mint zenés burok alatt,

úgy döngicsél, táncol a méhcsapat.

.

A vágott nád s a vén mozsár öle

a darazsak jó csárdázó helye,

s az ősz libegve csúcsról-csúcsra,

a völgy üstjébe cukrot szór bele.

A fény, a hő, a tündér levegő

együtt dolgozva villannak elő.

.

Patak-malmunkba öntsétek búzánk!

A présbe szőlők cukros fürtjeit!

A zsák, a hordó és az asztalok

hadd nyögjenek a régi rend szerint!

Az ég s a föld bő násza mit fogant,

csurogjon hegyből, völgyből boldogan.

.

A cséplés álmos bőgőző dala

nem leng, de jobb cigány a víg szüret:

magán kacag, de mást is tűzbe ránt,

és mustba fürdik szoknya, szürkület.

Aztán a szél, a fürge és deli,

ezt is dúdolva köddé lengeti.

.

Szép ősz! Kék tűzben ért ezüst-kehely,

sehol sem fénylesz úgy, mint ép nekünk.

Dús gyantaszag s ciklámen-illatú

a hegy, amint a nyáj után megyünk.

Nap és a víz lábunknál versenyez!

Ez lombra színt, gyümölcsbe ízt szemez;

.

az kék fátyolba mártja völgyeink

és bajszos harcsákat hálónkba csap!

Mint kertész és halász perelnek ők,

melyik munkája szebb és hasznosabb.

Döntsétek el hát, költők és papok,

tündérek járnak itt vagy angyalok?

.

Mert itt lengsz, bár szép testté vált titok,

de hol van az, ki otthonodba lép,

és csengő rím dalába fonja majd,

hogy olvad eggyé égi jó s a szép!

Hiába ülsz, ragyogsz az ajkakon,

titkod csak nézzük szótlan és vakon.

 

Kék ősz, légy áldott! Dolgozók s henyék,

magtárak, kamrák téged áldanak.

S hogy szóljak én? – Mint gyűlő fecskeraj,

úgy jőjjetek tollamra, szép szavak!

Hadd küldjem ezt, mert szótlan lépsz tova,

szemednek hamvad édes mosolya!

.

/Takáts Gyula, 1941/

.