A most már 46 éves Csehy Zoltán részletekben jelentette meg a színekkel kapcsolatos verseit, a fehértől a feketéig. A 27 részes Színek könyve tavaly jelent meg, ebből idézek:

.

.

                                                              17.

.

 

Kandinszkij szerint a tökéletes zöldet a hegedű
középső hangfekvésű hangjai fejezik ki a legjobban.
Szerintem a La donna lombarda című olasz dal.
Maga a legtökéletesebb, hatnyolcados zöld,
a hatodik századtól datálható ősi árnyalat:
| : Laggiù nell’orto del signore padre, : |
| : che c’è un serpèn. : | Ez az én kertem zöldje,
Dungeness zöldje az atomerőmű árnyékában,
ahogy a dal is mondja, az olasz dal, az atyaisten
kisugárzásában, a kúszó kígyó irányába, aki maga
nem mer belekóstolni a fa felkínált portékájába.
Kandinszkij hegedűje dolgozik kertben, epében,
az atommag, a kígyó, az édenkerti almafa zöldjében,
az ütés, a marás, a harapás múló foltjaiban is egy ideig,
de a zöld spontánabb ösztönlény annál, hogy
megmaradjon a középső hangfekvésnél, vagy a szabályos
hatnyolcadnál, a zöld örök nyelvkurzusra jár,
szegfűt hord a gomblyukában, mint Oscar Wilde,
hogy terjessze a megértés esélyét, a gyanús testvériséget, miközben végtelen
szellemességét fitogtatva minduntalan a különbségeken
lovagol. A zöld nem csak a hangszer húrjait,
de a kottavonalakat is benövi:

.
úgy fut föl a violinkulcsra, hogy többé sosem látsz a szívéig.

.

.

.

A Lombard nőről szóló népéneknek több változata van. Az idézet ebből való:

.

.

– Donna lombarda, perché non m’ami?
Donna lombarda, perché non m’ami? –
– Perché ho marì.
Perché ho marì. –
– Se ciài il marito, fallo morire,
se ciài il marito, fallo morire,
t’insegnerò;
t’insegnerò:
Laggiù nell’orto del signor padre,
Laggiù nell’orto del signor padre
che c’è un serpèn
che c’è un serpèn
Piglia la testa di quel serpente,
piglia la testa di quel serpente,
pestàla ben,
pestàla ben.
Quando l’avrai bell’e pestata,
quando l’avrai bell’e pestata,
dagliela a be’,
dagliela a be’
Torna il marito tutto assetato,
torna il marito tutto assetato:
chiede da be’,
chiede da be’.
– Marito mio, di quale vuoi?
Marito mio, di quale vuoi?
Del bianco o il ne’?
Del bianco o il ne’? –
– Donna lombarda, darmelo bianco.
Donna lombarda, darmelo bianco:
ché leva la se’
ché leva la se’.
Donna lombarda, che ha questo vino?
Donna lombarda, che ha questo vino
Che l’è intorbé,
Che l’è intorbé?
– Saranno i troni dell’altra notte,
saranno i troni dell’altra notte,
che l’ha intorbé
che l’ha intorbé
S’alza un bambino di pochi mesi,
s’alza un bambino di pochi mesi:
– Babbo non lo be’
che c’è il velen
– Donna lombarda, se c’è il veleno,
Donna lombarda, se c’è il veleno,
lo devi be’ te,
lo devi ber te’.

.

 

.

.

.

                                                       23.

 

Mindig marad valami. Lehetőleg magnak,
magára, vagy csak úgy ott.
Mint ebben a Cimarosa-operában
az előadás után ottfelejtett, még meleg kárpitú kék szék.
Mozart szobájába már nem illene, de itt még otthonos.
A zenében kényelmesebb, kifinomultabb székekre
vágyunk. Néha hintaszékbe, vagy a kifeszített
kottavonalak nyugágyába.
A hangokat, szavakat, metaforákat selejtezik.
Idővel kifelejtik. Otthagyják.
A művészetet rendszeresen szellőztetik.
A klasszikus egyre tisztább, egyre rendezettebb,
egyre – kevesebb.
Pedig úgy kell
bele a por, úgy kell az ott-felejtés, mint
a nagy, prebarokk konditermébe
a férfiszag.

.

.

.

.

.