.

Kimaradni a rablóbandából 

.

A Velencei Köztársaság polgára 
vagyok. A világot hercegségek, 
királyságok, kalifátusok szorongatják. 
Mi itt csak élni akarunk. 

.

A kereskedéssel fölhagytam
egy ideje. A bolt az öcsémé,
a szárazföldön levő szőlőimet
bérlők művelik. Én itt csak élni akarok.

. 

Szabad ember vagyok, dózse 
sosem lesz belőlem, de hajnalonta 
a halpiacon beállok a zsákmányt 
kipakolni, nem a pénzért,
hanem hogy megismerjem
az igazságtalanság arcát.
Még a cápák szemében is van 
bánat. Ők csak élni akartak. 

.

A templomi zenekarban hegedülök, 
egyedül a próbákon érzem úgy,
hogy kimaradhatok a rablóbandából, 
hogy nem kell kalózok és haramiák 
társa legyek. Nem vagyok jó hegedűs, 
egyszerűen csak élni akarok.

. 

Este a várost járom. Maszkos alakok 
jönnek szembe. A gondolákon fekete 
köpenybe burkolózó szerelmespárok. 
Vagy kést rejtegető összeesküvők. 
A nyomukban rendőrök. 
Ékszertolvajok, gondolatcsempészek, 
kölcsönből élők és pénzbehajtók,
a jólét és a nyomor haszonélvezői. 
Én egy hídról figyelem őket.
Nem hinném, hogy csak élni akarnak. 

.

/Vörös István, 2016/

.