Először is le kellene dózerolni a tatai laktanyát, aztán felépíteni egy normális hangárt, javító műhelyt, raktárakat stb. A németek biztos örülni fognak a csillag garázsnak.

Nem tudom, most mi a koncepció. De nevetséges, hogy a tatai dandár létszáma kb. 800 fő. Zászlóaljak, osztályok 30-50 fős létszámokkal. Annak idején porbafingó hadnagyként, mint századparancsnok, a létszámom 44 fő volt. Harckészültséget a fiatal állomány nem is ismeri, fogalma sincs róla mi volt az. Amikor Zalaegerszegen R-12 es készenlétben volt a lövészdandár bő 2500-as békelétszámmal. Egy óra alatt kellett elhagyni a laktanyát a teljes eszközállománnyal. A béke zárolt harckocsijaink be voltak málházva éles lőszerrel, ha kimentünk velük a gyakorlótérre, ki kellett málházni, majd mikor bementünk, bemálházni.

Igaz, most nincs is nagyon ellenség kép. A kiképzés a béka segge alatt, kimerül a missziós felkészítésekben, meg az évente egyszer megrendezett civil kápráztató púdergyakorlaton a "0" ponton, ahol százszor be van gyakorolva minden, hogy mire a fő nap eljön, mindenki tudja a dolgát. A rádióforgalmazás magnóra mondva, szép kerek parancsok, célmegjelölések teljesen nyugodt hangon. Aztán ezeket nyomják ki. Pedig aki átélt már váratlan helyzeteket, az tudja ilyenkor a rádióban elszabadul a pokol, mert mindenki az életéért harcol(na). De hát a lemez, és furnér célok nem lőnek vissza. Az már hab a tortán, hogy egy lövészet után sokszor ki sem mennek megnézni a célokon a találatokat. Rámondják, hogy megfelelő, vagy jó volt a végrehajtás. Persze miután a civilek, meg a felső vezetők elájultak a sok dörrenéstől, a megérdemelt elit bevonul a kék béléses repisátrakba, ahol a libériás pincérek felszolgálják mindazt, mi szem száj ingere. Nem változott itt semmi 30 év alatt...