De nem csak Rubruk mondta.
Vincent de Beauvais (latinul: Vincentius Bellovacensis, magyarosan Beauvais-i Vince; Beauvais, 1190 körül – Párizs, 1264 körül) latin nyelven író középkori francia dominikánus szerzetes, királyi nevelő és lexikoníró: „Európa egyik országa Magyarország, amelyet — mivel hajdan a hunok foglalták el, e népről — Hungariának neveznek és Orosius szerint két része van: Hungaria Maior és Hungaria Minor. A nagyobb Hungaria a távolabbi Szíria táján, túl a Meotisz mocsarain feküdt. Innen jöttek valaha azok a hunok, akik mocsarak meg földek végtelen területein vadászva, és szarvasok és vadállatok nyomait követve végül is ráleltek Pannónia földjére. Ezek azután saját népes seregükhöz megtérve Pannóniába visszajöttek, és kiűzve az itt lakókat saját ősi nemzetségük nevét adták a népnek és a hazának."[11]
Roger Bacon (1214 – 1292 vagy 1294 júniusa) középkori angol gondolkodó, Robert Grosseteste tanítványa volt, az Oxfordi Egyetemen tanított ferences rendi szerzetesként. Főként természetkutatással foglalkozott, és Grosseteste fényről szóló tanítását fejlesztette tovább. Bacon a következőket írja Magna Hungaria-ról: „[Nagy Bulgária után] keleti irányban terül el Pascatyr (=Baskíria – B. I.) földje, amely Magna Hungaria (=Nagy Magyarország – B. I.); ebből jöttek ki a hunok, akiket később hugrinak, most pedig hungarinak, vagyis magyaroknak neveznek; ezek maguk köré gyűjtve a bulgárokat és Észak más nemzeteit, megtörték [Nagy] Sándor határzárait – mint Isidorus mondja. És fizették nekik az adót egész Franciaországig; ezért letelepedett azon a földön, amelyet ma Hungarianak, vagyis Magyarországnak neveznek, túl Csehországon s Ausztrián, s a latinoknál ezt a földet most magyar királyságnak hívják.”[12]
Felmerül a kérdés: Rubruk, Beauvais és Bacon a magyaroktól kapta az információkat, vagy fordítva. Ez azért fontos, mert egyes történészek szerint Kézai előtt a magyaroknak nem volt hun tudata, azt Kézai külföldi történeti forrásokra alapította. Ezek a források viszont az említett történészek szerint tévedésben voltak, mert mindenkit, aki keletről jött hunnak néztek. A magyar krónikások célja ugyanezen történészek szerint az uralkodóház és a magyar nemesség részére dicső múlt keresése volt, vagyis idegen tollakkal ékeskedtek.[13]
A felmerülő kérdésekre a választ maga Rubruk adja meg. Ahogy úti jelentésében írja: „Amit a baskírok földjéről mondottam, a domonkos barátoktól tudom, akik a tatárok jövetele előtt utaztak oda….” Mint már említettük, a tatárok bejövetele előtt, Julianus barát járt IV. Béla magyar király megbízásából „Ungaria Maior”-ban, azaz a baskírok földjén. Ezt követően azonnal Rómába ment jelentéstételre. Rubruk tehát tőle szerezhetett tudomást arról, hogy honnan jöttek a hunok és a magyarok, Beauvais és Bacon pedig Rubruktól.[14] A Julianus barát 1236. évi első útjáról készült Riccardus jelentés közli, hogy a keleti magyarokról milyen forrásból tudtak a magyar dominikánus barátok. Julianus ismeretei tehát innen, valamint személyes tapasztalataiból származtak, ezeket adta tovább szerzetestársainak. A külföldi szerzők tehát a magyaroktól szereztek tudomást a hun-magyar kapcsolatról.
