Régen, Magyarország.

 

Régen, talán még, Magyarország volt.

Nincs már magyar, elmagyarosodott.

Legfeljebb, aki ma még lakja,

Bevándoroltak leszármazottja!

Mindenféle, kétes népség,

Vegyes ajkú, semmi kétség

Magyar a duma, egymást értsék!

Semmi egyéb, közös érték!

Ahány ember, húz annyi fele!

Más érdeke, célja, gyökere!

Ezerfelé, mindenfelé, húzza,

Egymásnak bőrét, lenyúzza!

Mind másikon akar keresni!

Emberségét is, hamar elveszti!

Egy a cél, a szent haszon!

Szenved, gazember nagyon!

Pusztul belé, vagy elmenekül,

Kicserélődik legvégül!

Itt senki nem, boldogul,

Ki rendes, tiszta, botorul,

Becsületesen akar élni!

Annak itt, nincs helye néki!

2015-05-08

 

A honfoglaló népek esetében is hasonló történt: messziről indultak, és szépen apránként kicserélődött a népesség. A 895-ös dátum csak a Kárpát-medencében való elhelyezkedés tetőpontja, valójában már a 860-as, 870-es években elkezdtek beszivárogni a honfoglalók a területre. A mai magyarok vizsgálatánál így derült ki, hogy szinte teljes egészében európai származásúak, de a székely és csángó népességnél is csak 5-7 százaléknyi ázsiai vonalat állapítottak meg. 1930-as évekbeli megállapítást, hogy a magyarokat nyelvük teszi magyarrá.

A 19. században ugrásszerűen megnőtt Magyarország, és benne Erdély izraelita lakossága. 1869-ben a mai Erdély területén 105 ezer izraelita élt, egész Magyarországon pedig 542 ezer, az össznépességen belüli arányszámuk pedig 4 százalék volt. A századfordulóra közel 180 ezerre nőtt számuk Erdélyben. A létszámnövekedéssel együtt, a korábban túlnyomóan rurális környezetben élő zsidóság egyre nagyobb arányban vándorolt be az addig tiltott területnek számító városokba. 1910-re Erdélyben a zsidóság 44 százaléka már városi lakos volt, és ez az arány 1930-ra már 58 százalékra növekedett. Az első világháború előestéjére az erdélyi zsidóság 70-73 százaléka magyar anyanyelvűvé vált, és az addig beszélt jiddis nyelv egyre inkább visszaszorult. Emellett sokan éltek a névmagyarosítás és a kikeresztelkedés lehetőségével.