Ez is olyan dolog, amit maximum az fog megmondani, akinek van beépítve hasonló szellőztetője. De mivel az egyhelyiséges szellőztető is majdnem százezer, ráadásul fogyaszt is némi áramot, ezért csak a gazdagabbak fognak rá beruházni, akik viszont a büdös életben nem találkoznak penésszel, azaz nem járnak ilyen fórumokra. Ha mégis, akkor szakemberrel csináltatják meg és nem saját maguk.
Központit pedig az ára mellett már a fogyasztása miatt sem fognak csináltatni, mert kb 5000/hó csak az extra áramszámla.
A szellőzés fontossága valahol ott lehet az oldalsó betonkerítés és a vakondháló között: mindkettő kva jó ha van, de azért vagyonokat költeni nem fognak rá.
Egyébként nem hangosak az egyhelyiségesek, csak kettő kell belőle. Az a legjobb esetben is 150e és két lyuk a födémen. Ha csak a tényleg párásodó helyekre raksz, akkor is majdnem ott vagy mint a központival, bár a fogyasztás jobb. Ha poros helyen laksz és poros a házad is, akkor azt gyakran kell karbantartani, szűrőt pucolni/cserélni. 4-6 egységnél ez már kellemetlen és megéri inkább a központi, amihez már zajszűrő is van és egy helyen lehet intézni a karbantartást.
Megint a szokásos téma, hogy mennyit ér meg ez valakinek? 200e? 600e? Hol a vége? Működni fog? Mennyi baj lesz vele?
Aztán inkább kinyitja az ember napi 2x az ablakokat és vesz valami mást.