A mai délelőtt egy részét a már régen várt macskakiállításon töltöttem. A látogatók eleinte nem voltak sokan, de ez nem is baj, mert legalább nyugodtan nézelődhettem.

A kiállított macskák viszont sokan voltak, de nem túl sok fajtát képviseltek. Legtöbbjük az impozáns kinézetelű Maine Coon, Kicsit meglepődtem, mert két MC ketrecén is azt olvastam, hogy ők Szibériából származnak. Nem értem, ott miért nem szibériai macskát, szobamacska estén meg miért nem peterbaldot tenyésztenek? No de ez az ő dolguk. Ráadásul nem messze tőlük tényleg volt néhány szibériai. Elég sok volt a bengáli. Ők rászolgáltak a hírnevükre, mert egy percig sem voltak hajlandóak nyugton maradni, játszottak-kergetőztek, igyekeztek minden percet kihasználni.

Szerencsére akadt néhány a doromboló díványpárna kategóriából is, ragdoll, illetve perzsa. Viszont találtam egy új fajtát, aminek a fura kinézetele csábított ketrec elé. Ez az ún. lykoi-macska, egyesek szerint a vérfarkasra emlékeztet a külseje. Engem nem, de ámulatomat látva, a tulajdonos megengedte, hogy megsimogassam, eléggé sprőd a szőre, és ez a példány olyan volt, mintha cvikkert viselt volna.

Miután nyulakat, törpesünöket és tengerimalacokat is beígértek, egy másik szobába mentem át, nos, az első kettő nem volt, de láttam a már ismerős óriáskígyót, szép óvatosan felmászott a vállamon.

Aztán kiszúrtam egy szépséges ragadozó madarat, a Harter-héját.(Vagy valami hasonló, a héja biztos). Egy solymászkesztyűn üldögélt, büszke fejtartással és csodás profillal, A sok emberre való tekintettel nem röptették, de közelről meg lehetett nézni, és meg is tettem.

Aztán jót mosolyogtam, mert odajött valaki a solymászhoz, és közölte, vigyázat, az egyik macska megharapta a zsűri elnökét, és meglógott. Persze kizárták a versenyből, de én nem álltam meg, hogy jót nevessek rajta.

Hosszas szemlélődés után arra a következtetésre jutottam, hogy igenis az ÉN macskám a legszebb!

Másfél óra nézegetés után irány haza, várt a jól megérdemelt ebéd.