Tisztelt Topic-érintettek!

Kérem nézzétek el nekem, hogy a mai napig összegyűlt teljes anyagot nem olvastam el maradéktalanul - csak felszínesen - és nem is fogom! Túl sok egyszerre és mind lehet igaz, meg nem is. Ezért inkább a saját tapasztalataimat adnám közre, ami nem is kevés.

Már kisgyermekként is nagy voltam a súlyom szerint legalábbis. Aztán amíg 47 éves lettem - nemsokára - sokat végigpróbáltam. Vegyük sorjába...

Komoly szakemberek szerint: mozogni kell az majd fogyaszt.
Nehézsúlyú cselgáncsozó lettem. Még országos eredményeim is voltak. Igaz nem voltam több tizenvalahány évesnél és 96 kg-nál ami nem ment lejjebb. Bár kellett a nehézsúlyú versenyző a csapatnak.

Aztán még komolyabb emberek - ők a belgyógyászok - elkezdték mondani, hogy hát bizony nem szabadna annyit enni, meg olyanokat, meg ezt csinálni meg azt, viszont helyette... (Azt a hülye is tudja, ha nem eszik előbb utóbb veszít a súlyából.) Még szerencse, hogy az ortopédusok nem azt tanácsolják a hozzájuk forduló betegnek amikor ő járás közbeni lábfájásról panaszkodik, hogy akkor talán hagyja abba járást, üljön vagy feküdjön le és megszűnik a panasz.

Ezek után már-már elhittem a súlyos emberekkel szemben olykor megfogalmazott véleményt ... Persze az akaratgyengeség az oka. Nem tud magának parancsolni, mindig csak zabál. Erre én fogtam magam és megcsináltam amit az emberek 98%-a tud - 6 éves gyötrő, ELTE képzés nélkül - egy évig nem ettem csak azt amit a tisztelt belgyógyász társaság ehetőnek tart, vagyis szinte semmit. Eredmény harminc kilogramm fogyás egy év alatt, és harmatgyengeség. A sportolói múltammal ellentétben úgy éreztem ha valaki megtámadna akkor inkább hagynám magam, mert úgy előbb szabadulnék. Még mielőtt valami űberokos belgyógyász szakértő felkiáltana „hát persze, hogy legyengült..." elmondanám, volt fehérjebevitel, meg nem kevés mozgás és sok egyéb amit ilyenkor ellenvetésként, meg hiányként említeni szoktak.
(No egyszálbelűek ezt csináljátok utánam!! Mondjuk hízzatok csak 20 kg egy év alatt!!) Ennyit az akaratgyengeségről. Aztán két évig úgy ettem mint a „hülye" tinilányok. Csipegettem, betartva a hozzáértők tanácsát - aztán utána sem zabálni!! - figyelve mennyi fehérje, zsír, szénhidrát kutyagumi... van a tányéromon. Majd jött a húsvét, aztán júniusra 14 kg-val lettem nehezebb. De most csak az röhögjön aki nem látott még állandóan faló sovány embert, aki bármennyit eszik nem vastagszik. Egyébként elég perverznek kell lenni ahhoz, - és erre csak a belgyógyászok képesek kiknek a szemében az elhízás alap oka a túlevés - hogy valakinél elfogadható lehetőségként felmerüljön a két-három éves koplalás után az összeszűkült gyomorral való lakomázás. Hát nem! Egyszerűen csak azt ettem ami jólesett.
Gondolom most néhányan kárörvendőn dörzsölik össze tenyerüket, hogy ezt megmondhatták volna előre... Ne tegyék!! Illetve csak a következő fejezet elolvasása után, ha lesz még kedvük.

Aztán negyvenhárom éves koromban egyszercsak 130 kg-nál állapodott meg a szobamérleg számtárcsája. Nagyon utáltam! Nem volt jó! Nehéz voltam saját magamnak is. Szuszogtam, ha felmentem az elsőre, aludtam ha egy kicsit ettem. Akartam még egy próbát tenni és elhatároztam, megkeresem egyik ismerősöm kezelőorvosát, egy belgyógyászt, - hervadjon le a hasonló szakma képviselői arcáról a mosoly, mert a mondatnak még nincs vége - aki nem átallotta megtanulni az akupunktúrás kezelés csínját-bínját. Nos leírhatnám a módszert, miként lettem egyre könnyebb, de ezt most kihagyom.

A lényeg: most 115 kg vagyok. (Most sokan biztosan meglepődnek.) Nem akartam és nem is akarok újból 82 kg lenni. Nem beszélve a „hivatalosan" elfogadott súlytáblázat szerinti „egészséges" súlyról. Már csak ezért sem, mert az egészséges 120/80 vérnyomás sem úgy igaz, ahogy azt megfogalmazták. Most jól érzem magam, de nem akarom az életem hátralévő részét fogyókúrával tölteni. Félreértés ne essék. Az akupunktúrás kezeléssel vígan elérhettem volna a 74 kg ami a 184 cm-es magasságomhoz lenne az „ideális" súly, de nem akartam. Mégegyszer leírom NEM AKARTAM. Aki akar botránkozzon meg!! Szerintem a magyarokkal az a baj, hogy soha sincsnek megelégedve önmagukkal. Láttam, sőt beszéltem dundi francia, német lányokkal, akik nagyon jól érezték magukat a bőrükben. És ez kisugárzott lényükből. Bátran mondhatom, szebbé tette őket. Felszabadultak voltak, nem volt érezhető rajtuk a „jajistenemhogynézekki" hangulat. És még valami Tisztelt Belgyógyászok"! A tényleges 15 kg mínuszt egy fél év alatt érte el velem a kezelőorvosom - tudják? Az akupunktúrás - és azóta BÁRMIKOR, BÁRMIBŐL BÁRMENNYIT EHETEM, NEM LESZEK 116 kg-os. (Egyik barátom szavaival élve: „No erre varrjanak gombot!")

Összegezve: Ha az alkoholista már évek óta betegnek számít, az elhízott - mindegy milyen mértékben - miért akaratgyenge, miért zabáló, sokat evő? És az igen tisztelt orvosok - akiket a fentiekben említettem és ezúton kérem Őket, hogy ne haragudjanak a velük kapcsolatban leírtakért, mert nem a sértő szándék vezetett - miért nem azt kutatják, hogy az illető paciens miért „sokatevő" és miért nem vetik össze a kóros soványságról szerzett ismereteiket az elhízással, tudniillik az olyan emberek túlevését akik bármit megehetnek a súlygyarapodás legkisebb jele nélkül. Ha ezt megtennék talán nem az lenne az első reakciójuk, hogy akkor egyen kevesebbet a kövér ember, hanem igyekezne megtudni miért eszik annyit, ugyanis - és most vesszőzzenek meg de csak a sovány, kívülről szemlélők által oka a kövérségnek a túlevés, mert ők ezt az egészet nem értik - a túlevés legtöbb esetben tünet. És végezetül mindenki próbálja elfogadni magát olyannak amilyen, mert ezáltal lényegesen javulnak más emberekkel való viszonyaik és ez visszahat a saját lelki állapotukra. Szerintem aki elfogadja saját magát, azt többnyire mások elfogadják.

Bocs, ha egy kicsit hosszú lettem!

Tisztelettel: Kumrán