Miamanó Creative Commons License 2000.02.02 0 0 196
"Persze, hogy mindenki a saját útját járja, én csak bemutattam azt amiben hiszek, amit viszonylag logikus érveléssel is meg lehet támogatni és ami ráadásul mindenkinek kivétel nélkül bejött, aki rászánta magát. "
Robzon eme kijelentésére itt vagyok én is példának, bár igazán nem számokkal mérhető eredményekről tudok (egyelőre) beszámolni. Gondolom, a 2 hét alatti 3 kg fogyás nem mond annak semmit, akinek több mint 30 kg feleslege van, de ha figyelembe vesszük, hogy ezalatt nem koplaltam, hanem csak átrendeztem a sorrendet és csupa egészségeset (de olyan ami azért finom is) eszem nem olyan rossz. Arról nem beszélve, hogy ugyan kicsit nehezen szántam rá a mindenreggelifélóra edzésre, de valahogy ezzel és a reggelivel olyan fantasztikus plusszenergiákhoz jutottam, amire nem is gondoltam volna korábban, és ha legfőképpen azt nézzük, hogy ugyan kilókban mérve tényleg nem számottevő a fogyás-átalakulás folyamata, de azt érzem és nem csak én látom ténylegesen, hogy apad rólam a zsír, sőt egyenesen mintha feszesebb lenne a bőröm is! Kimondhatatlanul jóérzés mindez. És az is igaz, hogy ez igenis büszkeséggel tölt el, hogy ezeket csak MAGAMNAK (és nem egy csodaszernek) köszönhetem. Különben is. Mint ahogy sokan mások, én is sokféle módszert kipróbáltam, így szépen lassan rámrakódtak a kilók (össz. kb 15 kg 4-5 év alatt). Mindig lefogytam kínkeservesen max. 5-öt, hogy azt marha gyorsan vissza is szedjem. Nem is értem azt, hogy valaki ebbe belenyugszik, hogy igen, nemevéssel le lehet fogyni mondjuk mindegy 20 kg-ot és igaz ugyan, hogy abból 15 kg visszajön, de az az 5-től milyen jó, hogy megszabadultunk. Szerintem elég butaság azt hinni, hogy csak ez a módja a biztos fogyásnak, így aztán tök feleslegesen "dolgozik" meg az a plusz-minusz 15 kg-ért.
Na mindegy, a lényeg az, hogy én elindultam egy úton, ami (végre!) jó irányba vezet. Közben többen keresgetik a megfelelő helyes irányt, pedig van valaki aki megmutatja, hogy merre van az. Szerintem tök hülyeség akkor kifogást keresni, hogy mégis miért nem megyünk arra. Persze, lehet, hogy más út is vezet oda, de esetleg sokkal hosszabb, kimerítőbb, több kitérővel, zsákutcával stb. Nem folytatom.
Miamanó