Tesók ők, csak féltestvérek.

Nagyon szeretik egymást továbbra is, de azért vannak olyan bunyók, hogy megijedek...

Repülnek a szőrcsomók, sikoltoznak, mint a démonok, hörögnek, kaffognak sikítanak - aztán két perc múlva mosdatják egymást.

 

Pont két éve hoztam haza egy harmadikat, merthát matskából sosem elég...

Pannikát egy építkezésen kukáztam.

Már picinek kint élt egy szántóföldön, az építkezésen telelt át, a tulajok nem is tudják, hogy élte túl a telet egy olyan pici matska.

Etetgettem, már messziről megismerte a kocsimat, amikor kiértem az építkezésre, rohant hozzám, mindent felfalt, amit vittem neki.

 

Próbáltam elhelyezni helyi állatmentőknél, de hiába mondtam, hogy fizetek minden költséget, nem vették be sehol.

Egy nap 3-4 kóbor kutya kergette, aztán napokra eltűnt.

Biztosra vettem, hogy nem látom többé...

Majd ismét megjelent, akkor elhatároztam, hogy haza hozom.Ők valahogy ezt megérzik, mint anno Picurkám is: aznap, amikor érte mentem, már ugrott be a kocsiba magától.

 

Nagyon rossz állapotban volt - alig kilenc hónaposan viselős volt, vesebeteg, gombás a kis füle, csomókban hullott a szőre, kint volt minden kis csontja, a hátán csúnya sebek... de gyönyörűen rendbe jött.

 

Sokáig nagyon félős volt, idegenekkel szemben most is az, de amúgy egy játékos, bújós, végtelenül kedves kis cica.

A Tigivel összehaverkodtak, de a nagyobbik, a Pajtás ki nem állhatja.

Sajnos sokszor meg is verte, így tőle nagyon fél. Néha most is megkergeti, de azért csitult a kezdeti gyűlölete.