Moll Creative Commons License 2000.02.10 0 0 613
mimike!
Először én is a kölcsönzőket jártam, meg is találtam az Esküvő újságból kinézett Radiosa ruhát ez egyik helyen (meg tudták volna rendelni), de nem tudták megmondani, hogy milyen az alja, mert nem volt rajta a képen. Aztán ismerősöm ajánlott egy varrónőt, akihez elmentem először szétnézni, felpróbáltam az eddig varrt ruháit (kb. 15-öt), szebbnél szebbek voltak, majd elmondtam az elképzeléseimet, ő lerajzolta, tervezetett, javasolt, ötleteket adott, aztán átnéztük a katalógusát, rengeteg anyag volt benne, megrendeltem a nekem tetszőt, és most készül a ruha. Az anyagárak elég széles skálán mozognak, az általam választott métere 4350 Ft, hímzett minőségi tüll, nagyon szép, volt ennél olcsóbb is, drágább is. Az anyag maga 45 ezer forintba került postaköltséggel együtt, a lány 5000 Ft-ért varrja meg. Szóval 50 ezerért lesz egy nagyon szép, uszályos, új, rám illő ruha, amit bár nem tarthatok meg, de hónapokkal hamarabb elhozhatom (ha akarom), és még így is jobban jártam, mintha kölcsöntem volna, és előtte derül ki, hogy pl. le van szakadva az alja (ismerősöm járt így). És úgy sincs szükségem a menyasszonyi ruhámra a továbbiakban.
Ja, a fazon: nagyszoknyásat, ahogy a párom mondja "királylányosat" szerettem volna, a felső része pedig olyan lesz, mint a 3394-es Radiosa ruha - valamelyik Esküvő újságban benne van. És már nagyon várom, hogy kész legyen! :-)
Előzmény: mimike (604)