és az etimologiai szótár is ősmagyar, létezik az urali nyelvekben
ász/-ész [1055] Foglalkozásnév-képző. Az ősmagyar kor folyamán kialakult toldalék. Feltehetőleg a finnugor (uráli) eredetű -sz képző tővégi magánhangzóval bővült változata, így azonos eredetű az igeképző -ász(ik)/-ész(ik)-kel. Már a korai ómagyar korban kimutatható, A tihanyi apátság alapítólevelében a luaszu ’lovász’ szóalakban olvasható.
-asz/-esz [1318] Névszóképző. Mind igei, mind főnévi alapszó mellett előfordul, elsősorban főneveket képez, pl. eresz, dugasz, kopasz. Eredetét tekintve visszavezethető arra az uráli *-ś képzőre, amelyből a régi magyar gyakorító -sz képző is származik.
ez utóbbi arra utal(hat) h komplementer a türkkel. az uraliban -s a szkitahun -isz, a türkben -as a szkitahun -ash.
-sz [1055] Névszóképző. Ősi eredetű toldalék, uráli *-s képzőre vezethető vissza, így származását tekintve azonos a gyakorító -sz3 képzővel. Igéből és névszóból képzett származékai egyaránt megtalálhatóak. Igék mellett elsősorban tővéghangzóval bővült -asz/-esz, névszók mellett szintén az -asz/-esz, valamint -ász/-ész változata terjedt el. Ma ezeket külön képzőkként tartjuk számon. Az -sz névszóképzőnek kialakult zöngés -z variánsa is. Ezekben a származékokban már teljesen elhomályosult a képzőelem, pl. nehéz, igaz, száraz.
-sz [1372 u.] Gyakorító igeképző. Ősi toldalék, az uráli *-s-re vezethető vissza, így származását tekintve azonos a névszóképző -sz1 -szel. Néhány ősi származékban tővégi magánhangzó nélkül kapcsolódott az igei alapszóhoz, pl. metsz, játszik, úszik. Ez a változata feltehetően már az ősmagyar korban elavult. Az ómagyar korban a tővégi magánhangzóval bővülve -ász/-ész formában működött mérsékelt gyakorisággal. Származékainak jelentős része ikessé vált. A puszta -sz eredetileg a cselekvés folytonosságát jelölhette, korai elavulása után az igék egy csoportjában a jelenidő-jel szerepét töltötte be. E funkció azonban nemcsak nem vált általánossá, hanem az érintett igék esetében is elhomályosult, ma az szszel bővülő v tövű igék jelen idejű, kijelentő módú alakjaiban jelentkezik a tő részeként, pl. tesz, lesz, vesz, hisz, visz, eszik, iszik, alszik, fekszik. Az -odik/-edik/-ödik ~ -szik képzőváltakozást mutató gyarapodik ~ gyarapszik, verekedik ~ verekszik típusú igepárok esetében is az sz csak kijelentő mód jelen időben mutatkozik, ami szintén egykori jelenidő-jel funkciójára vezethető vissza. Az -sz igeképzőként és időjelként is teljesen elavult, de igei személyragként mai nyelvünkben is tovább él, vö. -sz2 .
az -es-t nem találom az etimologiai szótárban, mi a helyzet az uraliban ezzel
