Szerintem részben igazatok van, az embert saját maga miatt is érdekli egy csomó minden. Bár a pszichopátia nem azért érdekelt, mert az lennék. Tudtommal... 😀 Más részről inkább arról van szó, hogy megpróbálja értelmezni a körülötte lévő világot, hogy jobban kiismerhesse magát benne. Kb. 17-20 éves korom körül kezdtem erről olvasni, bár már nem emlékszem, akkor ki lehetett a konkrét tárgya. Valószínűbb, hogy csak hátborzongató volt, olyan megfejthetetlen a lelkiismeret nélküli ember. Érdekeltek olyan karakterek, mint a Heath Ledger által megformált Joker. (bele is halt, mert az "előhívott démon" felfalta őt) Kíváncsian várom, Joaquin Phoenix mit hozhat még, pláne Lady Gagával... hát, durva. Ezt nem láttam antiszociálisnak, ezt a karaktert, nem tudom elképzelni hideg fejű, racionális antiszocnak, szerintem ez egy eredetileg neurotikus karakter, akiből egy elszabadult, közveszélyes, de érző elmebeteg lett a filmben. Nem tudom, ebből hogyan csinálják meg "A Joker"-t, az élesre csiszolt pszichopatát, amilyennek én képzelem. (nem élesre fent, csillogó penge, hanem egy elgörbült, megnyomorított, éles szélű, funkcióját vesztett fémdarab, amibe véletlenül belelépsz a sárban vagy a fűben) Nem látom benne a gonoszt. A szerencsétlen, nyomorult kisembert látom benne, inkább sajnálom. De majd kiderül...
Szóval, ilyenekkel foglalkoztam, mint Heath Ledger, vagy olyan valódi merénylőkkel, akik tömeggyilkosságokat követnek el. Nem ismereteket, adatokat gyűjtöttem, hanem bele akartam bújni, érdekelt, milyen lehet, hátborzongani akartam, másfajta tudatállapotokat átélni. Figyeltem, milyen a metakommunikációjuk, miért nem bánják, amit tettek, vagy mi árulkodik arról, hogy mégis igen, hogyan végzik ki őket. A "siralomház", a visszafordíthatatlan, vagy éppen hosszú évek a siralomházban. Viktor E. Frankl élményei a haláltáborban, Andrássy út 60. A dilemma, én megtörnék-e, meddig bírnám. Végigjátszottam magamban. 15 évesen persze sokkal egyszerűbben képzeltem el ezt, én biztos hősi halált halnék... Az egész kamaszkorom a depresszió, öngyilkosság-gyilkosság, némileg az elnyomás témái körül forgott. Kb. 15-22 évesen... most így, ebbe belegondolva, ez szerintem sem volt egészen normális. :))) Mintha ezek a sötét témák adnák az életem súlyát. Mindig kerestem valamit, amivel lesúlyozhatom magam.