Üdv újra...köszönöm, megnéztem a videókat, nem semmi munka lehetett megcsinálni őket, és persze maguk a macskák is nagyon aranyosak!
Aztán azóta eltelt 2 hét, és annyi minden történt, hogy nem tudtam mikor írjak.
Először is Hógolyó múlt pénteken ivartalanodott.
Lényeges információk, problémák, és kérdések következnek:
Az ivartalanítás előtt 2 hónapig a nap 99%-ban a telkünk határain belül tartózkodott. Ennek döntő többségét a kis házában. Nagy volt a boldogság, állandó kontakt velünk, simi, kaja, dorombolás, dögönyözés stb.
Az ivartalanítás is komolyabb stressz nélkül megtörtént.
Az azt követő 72 órában velünk volt a házban, és az egyik vendégszobában vendégeskedett. Full service mellett, természetesen.
Kiengedtük a házon belül sétálni, nem akart kimenni, és itt is pár óra elteltével nagy volt a szerelem.
Aztán amikor kiengedtük, akkor sétált egyet a teraszon, és azóta 3x láttuk. Tegnap előtt este, tegnap reggel és tegnap este, és minden alkalommal csak kajálni jött. Hagyta, hogy simogassuk, minimál doromb, aztán húzott is elfele. Ja még annyi, hogy a kamera felvételeken látjuk, hogy kb átsuhant a telken valamikor tegnap éjjel 1x. Ezen kívül semmi.
Akkor most mi van Vele? Hol van? Mit csinál? Miért nem jön haza?
Plusz infó, hogy elkezdtek bagzani a macskák itt a környéken, kb pont 3-4 napja, tehát amíg a Hógolyó a házban lábadozott.
Szerintetek visszatér még hozzánk....?
Nagyon-nagyon hiányzik, és kimondhatatlanul szomorúak volnánk, ha elpártolt volna tőlünk....amit amúgy nem is nagyon értenénk, mert a kiengedése előtti -szó szerint- utolsó pillanatig brutál módon dorombolt és imádott minket.