Hát, hát...

Elég felemás érzéseim vannak egy hallgatás után. 

(Persze ennyi alapján nem lehet megalapozott véleményt mondani. Viszont az is igaz, hogy most először nem lelkesített fel az első hallgatás egy U2 lemeznél.)

 

Pozitívumok:

- Nagyon örültem az akusztikus jellegnek.

(Nálam sem ez a fő zenei csapásirány, viszont bármikor szívesen hallgatom a kedvenceim ilyen felvételeit - ha vannak.)

- Nagyon örültem, hogy Edge szerepe még a szokásosnál is hangsúlyosabb. 

- Tetszik, hogy nem alibizés: hiába nem új dalok, érződik, milyen komolyan vették és milyen sok energiát fektettek bele. 

 

Negatívumok:

- Sajnos valahogy nagyon steril a hangzás, az ének pedig annyira előre van keverve, hogy sokszor olyan érzés, mintha Bono a háttérben szóló hifi hangjára énekelne bele az arcomba (vagy a fülembe). Egy dal erejéig működő koncepció (pl. Oasis: Wonderwall), de négy lemezen át? 

- Bono és a magas hangok: először a SOI-t hallgatva volt bántó  (Sleep Like A Baby Tonight), itt sajnos többször is. Van, hogy egy dal lecsengését nyírja ki vele teljesen. 

- Az az igazság, hogy az elmúlt pár évben néha olyan érzésem volt koncertfelvételeket nézve, hogy Bono valahogy nem jól öregszik, mint előadó: ami korábban karakter volt, kezd átmenni modorosságba. Sajnos ezen a lemezen pont a visszafogott zene és az előtérbe tolt ének miatt ez még hangsúlyosabban érződik, mint máskor. Sokszor mintha nem érezne rá az adott dalra: harsánykodik, huhúzik... és tudom, hogy "dehát ettől -is- ő Bono". Csakhogy más az, amikor ráérez, mikor kell "bonóskodni". Szerintem itt igen sokszor nem érez rá. 

Túlhangsúlyoz, "túlartikulál" szavakat, sorokat. 

Amikor mély hangot használ, akkor viszont sokszor mintha beszélne vagy "szavalna". Mintha a két véglet között (huhogós fejhang és mély beszédhang) nem találná önmagát úgymond. Edge talált új karaktert a dalok zenei részének, Bono viszont mintha elveszett volna bennük. 

Mintha azt érezte volna, a más felfogású zenékhez máshogy is kell énekelnie - és ebből lett a "baj", mert sokszor mintha nem érezne rájuk. 

- Nagyon szeretem a Van Diemen's Landet és mostanáig sajnáltam, hogy a Numb mellett az az egyetlen Edge énekelte dal, úgyhogy felcsillant a szemem, amikor olvastam, hogy itt több dalt is énekel.

Sajnos én nem a falzettjét szerettem volna hallani, hanem azt az erős és tiszta hangot, mint a Van Diemen's Landben.

A Desire-t teljesen hazavágja sajnos, de a Peace On Earth se lett jó...

- Nincs olyan dal itt, ami nemhogy jobban, de akár csak ugyanannyira tetszene, mint az eredetije. Zeneileg nincs velük baj, de nem ragadnak magukkal. A steril hangzás a baj? A keverés, hogy az ének sokszor mintha "leesne" a zenéről? 

- Visszaüt, hogy komolyan vették: 40 dal túl sok ebből a hangulatból és... talán picit túlagyalták ezt az egészet. Egy 15-20 dalból álló akusztikus koncert CD/DVD felvétele tökéletesen megfelelt volna. 

Persze akkor biztos megkapnák, hogy csak "időt húznak" az új lemezig, viszont a SOS-rel az a helyzet, hogy olyan is fanyalog miatta, aki abszolút célközönség. Nagyon szeretem a U2-t, nagyon szeretem az akusztikus cuccokat. Papíron kb. "év lemeze" kéne legyen nekem ez az album, közben meg pont amiatt és sajnos csak azért fogok próbálkozni vele még, mert "akusztikus U2 lemez? nem létezik, hogy ne tetsszen", nem pedig azért, mert annyira megtetszett elsőre. 

Szóval sajnos pont annyira nem éreztem rá ezekre a dalokra hallgatva, mint ahogy -szerintem- Bono sem érzett rájuk énekelve...

 

Nem csalódott vagyok amúgy, hanem értetlenül állok a dolog előtt: kéne, hogy tetsszen ("akusztikus U2! wow!"), nagyon akarom is, hogy tetsszen (még a nem tetsző előzetes dalok se törték le a lelkesedésemet) - és mégsem tetszik...