"Ha olyat állítunk hogy minden hangnak önálló jelentése van, akkor nem lehet mégis 20 féle értelmezése, mert akkor viszont mégse lesz önálló a jelentés.  Ez nyilván evidens. "

Az önálló jelentést mindig az adott körülményekhez kell viszonyítani. Ebben az esetben az önálló jelentés alatt nem egyetlen mai szót kell érteni, hiszen akkor még nem voltak szavak, hanem egy fogalomkört, amihez ma akár tucatnyi mai szó is tartozhat. Ma már az egyes jelenségeket külön szavakkal nevezzük meg, de akkoriban a különböző, de azonos hangot adó jelenségekre ugyan azt a hangot használták, mert az a hang volt jellemzője azoknak a jelenségeknek. A beszéd fejlődését a pontosabb megnevezés igénye (szükségszerűség) inspirálta, ezért más hangokat is hozzáillesztettek a már használthoz, hogy szűkítsék a hang értelmezési tartományát, azaz ne sokféle dologra vonatkozzon az egy másik hanggal kombinált ősgyök, hanem jóval kevesebbre. Persze, az is lehet, hogy a valódi mássalhangzók esetében ez kvázi azonnal megtörtént, hiszen sokkal könnyebb magánhangzóval együtt kiejteni őket.

Közben azt se feledjük el, hogy testbeszéddel is lehet más értelmet adni egy hangnak, ami tovább szélesíti azt a fogalomkört, amire használták.

Továbbá egyes hangokat sokféleképp lehetett kiejteni, így egymástól különböző dolgok megnevezésére használni, amiből ma a mi nyelvünkben csak egyet használunk.

Így végképp nem lehet azt várni, hogy minden hangnak csak egyetlen mai jelentést tulajdonítsunk.

Gondolj csak más nyelvekre, ahol ugyan úgy megértik egymást az emberek nagyságrenddel kisebb szókinccsel, mint a mienk, ahol az egyes szavaknak is több jelentése van.

 

"Ami biztos hogy önállóan is értelmes szó az "A"  és "AZ",  névelőként is használt mutatószavak, az E(Z) párja, és eredendően távolabbra mutatna mint az "EZ"  párja.   Általános mutatószó, azzal ne bonyolítsuk meg hogy épp mire mutat, ha ez jelezve van a szóban, azt már nem az "A" hang végzi el, hanem a bővítmények.  Az "A" csak általánosan rámutat valamire."

Pontosan! Erről van szó! A bővítmények pontosítják az "a" hang rámutató jelentését. Erről írtam fentebb.

 

"Azaz és ez fontos:  helyhatározókban az "A" hang egyáltalán nem fix, mert "E" hanggal ugyanúgy megvan, azaz -ba és-be, illetve -ban és a --ben   formában fordulnak elő ezek a toldalékok.   Sőt, inkább az egész a BE szóhoz köthető,  de hangrendi okokból van itt "A", mert nem mondjuk úgy hogy  éppen benn vagyok a szobáBEN.))   Vagy hogy hagyd már ezt abBE sem..."

A mai "e" hangú rámutató toldalékok jelentése az "a" hang jelentését hordozzák, s nem fordítva.

Itt lép képbe a fent tárgyalt kiejtésbeli "tisztaság", azaz nem voltak a hangok olyan tisztán kiejtve, mint ma. Ez különösen a magánhangzókra igaz, ahol két magánhangzó közti átmenetek gyakoriak voltak. (ma is azok más nyelveket nézve.) Más szóval, az "a" és "e" hang között tucatnyi köztes hangot képezhetünk, mely sem nem "e", sem nem "a" hang tisztán, hanem a kettő közt van valahol. Az idő múlásával, a beszéd fejlődése, a hangok differenciálódása a hangok letisztulásához szétválásához vezetett, így egyazon jelentés két "tiszta" hanghoz is tartozhat. 

Nyilvánvaló, hogy a -ba -be ragban mindkét hangnak pontosan ugyan az a jelentése.

Ugyanakkor az is igaz, hogy az "e" hang a közeli dolgokra mutató jelentést hordozza, viszont a -ba -be ragban ez nem tükröződik, csak más mutató szavakban: az, ez, arra, erre, annak, ennek... A -ba -be különböző hangzásának magyarázatául a hangok letisztulását, szétválását látom, mikoris a toldalék még köztes hangja  magas, vagy mély hangrendű gyökhöz kapcsolódva a kiejtés könnyebbsége okán a tisztább hang felé tolódott el, ekképp illeszkedve a szókezdő gyök hangzásához.

Ez persze csak egy logikai magyarázat, amit ma már nagyon nehéz bizonyítani, de mivel más megoldás nem kínálkozik, per pillanat kielégítő magyarázat.

 

"Kicsit hülyén hangzana.  És a BE szóból vannak ilyenek is hogy:  bele, belül, bent, benne, belső, stb...  Azaz itt inkább csak besegít az "A", nem végzi ő itt a helyhatározást."

Ez már egyrészt a "b" hang, másrészt az "e" hang tárgykörébe tartozik, de annyit elöljáróban, hogy az "a" és az "e" hang ma már olykor közös jelentéssel bír, talán a fentebb vázolt hagzásbeli letisztulásnak köszönhetően.

 

Közbevetőleg: Egy módszertani javaslatot hadd tegyek; az ehhez hasonló kivételek, nem cáfolják a fő elképzelést (hogy az "a" hang a rámutató hang, s nem pedig az "e"), annak ellenére sem, hogy az észrevételed teljesen jogos. Ami ebben a kérdésben fontos, nem mehetünk el mellette csukott szemmel, hanem meg kell keresni rá a legkézenfekvőbb, legvalószínűbb magyarázatot, hogy egységes képet kapjunk a hangok, gyökök egykori jelentéséről. Ha ezt nem tesszük, borul az egész elmélet, mert adott esetben a kivételek száma meghaladja a törvényszerűekét, s az már az általánosítást veszélyezteti, azaz cáfolat erejű lesz.

 

"Épp "A" is lehet, ha macska vagy  megjön épp Vica.  De "E" is lehet:   fecske vagy  kence szó mondjuk ."

Ezt  fentebb megválaszoltam a hangok kitisztulásával, végső soron a hangrendi illeszkedés történeti magyarázatával. Amit lehet vitatni, de akkor valamilyen elképzelést szembe kell állítani vele, mert a dőre tagadás nem hoz eredményt, nekünk megoldásra van szükségünk.

 

Maradva a macs-ka szónál, ott (is) az "a" hang rámutató jelentése érződik a "k" hang után illesztve, hisze valahogy így lehetne "lefordítani" a -ka végződést "a kicsi az".

A különböző "helyettesítő" hangok sok esetben valamilyen jelentést hordoznak, amit azoknál a hangoknál szeretnék tárgyalni, most ne fussunk ennyire előre.

 

"Az "A" hang mint birtokviszony értelemben : ...Nem köthető fixen egy hanghoz."

Mindkét szó értelmes, akár ablaka, akár ablakja, akár háza, akár házja. Miután mindkét esetben egyértelmű a végződés jelentése, az a valószínű, hogy az "a" hang hordozza a rámutató jelentést és nem a "j" hang, hiszen az "a" hang önmagában is megállja a helyét, nem feltétlenül kell hozzá a "j" hang. Itt inkább arról lehet szó, hogy a "j" hang csak a kiejtés megkönnyítésére szolgál, de majd meglátjuk, ha a "j" hang tárgyalásához érünk, lehet, hogy akkor kiderül valami....

 

"Amúgy ezek a --da/de   illetve az --oda/öde végződések az ide/oda értelmet sejtetik nálam.  Hát az iroda :  írni megyünk oda.  Uszoda:  úszni járunk oda.  Tanoda: tanulni járnak oda.  Öntöde: önteni járnak ide."

Ezért jó, ha nem mindenben értünk azonnal egyet, mert az ilyen apróságnak tűnő, de nagyonis fontos kérdések is felszínre kerülnek.

Kitűnő a példád, és első olvasásra meglepő is. Sőt, helyesnek is látszik. Ha azonban a beszéd logikáját nézzük, már sántítani kezd, hiszen miért lenne közelebb az öntöde, mint a házunk, ahova -ba megyünk.(házba) Persze ha úgy fogalmazunk, hogy bemegyünk a házba, akkor válik érdekessé a dolog, hiszen mindkét hang ugyan azt jelenti.

De ettől még az "e" hang jelentése nem lesz rámutató, hanem erre mutató marad, azaz nem távolra, hanem ide, közelre fog mutatni.

Na most, ha valahova távolabbra megyünk logikusan az "a" hang fejezi ki a távolabb, az ott-levőséget, ha az "e" hang a közelségre utal. Tehát az olyan szavakban ahol az "e" hang szerepel, nem a közelség jelentése az érvényes, hanem a hangrendi illeszkedésnek való megfelelés érvényesül bármi legyen is az illeszkedés történeti oka. (vagy az, hogy a hangok idővel szétváltak, letisztultak, vagy valami más, de ez most nem igán érdekes.)

 

"Étkezde: étkezni járunk ide.  A legtöbb ilyen szónál eléggé stimmel az értelmezés.   Tehát az "A" hang kapcsán az ODA szó lenne itt a releváns, hogy értelmezhető itt a rámutató értelem.  Én azt mondom igen, hiszen az ide/oda szavak is mutatószavak, és itt is az idE az közelebbre mutat, az odA meg távolabbra."

Úgy van! De ettől még az általad jogosan felvetett problémát nem söpörhetjük a szőnyeg alá, magyarázatot kell találni rá, hogy végül teljesen érthető legyen mi, miért történik, miért lesz más, ill. változik idővel a hangok jelentése. Legalábbis látszólag, mert mint látjuk, valójában sem az "a", sem az "e" hang eredeti jelentése nem változott meg. Ebben egyetértünk, de közös nevezőre kell jutnunk minden más felvetődő részletkérdésben is, mert akkor lesz kikezdhetetlen, kerek egész ez elmélet.

 

Szerintem nagyon jó úton járunk, s nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően... Sok mindenre fényt fogunk deríteni.