szülői_örömök Creative Commons License 2023.06.11 -5 0 111

Tisztelt Mindenki!

 

A válaszomat két részbe bontanám.

 

Egyfelől egy több mint 10 éves házassággal a hátam mögött, 4 szeres édesapaként írok, akinek ikrei is vannak. Másfelől a topikban visszatérő megjegyzés és visszakérdezést is kifejteném.

 

Jómagam 36 éves leszek napokon belül, míg a nejem 39 múlt novemberben. A kapcsolatunk elején (15 éves koromban) mindenki szkeptikus volt, hogy ez hosszú életű kapcsolat lesz. 20 éves voltam, amikor eljegyeztük egymást és rá 1 évre összeházasodtunk. Az első gyermekünk 2012 nyár közepén, míg a második 2013. nyarának a végén született. Anyagi okokból "viszonylag sokáig" laktunk albérletbe a két gyerekkel. Végül az ikrek megfoganása indokolttá tette, hogy lépjünk tovább. Az akkoriba bevezetett a SZOCPOL-hoz képest jobban és könnyebben érthető CSOK szabályozás - főleg az új ingatlan vásárlására vonatkozó rész - és a hozzátartozó pénzügyi keret valamint a család (szüleink, nagyszüleink, keresztszüleink, a két "idősebb" gyerek keresztszülei) segítsége, egy minimális hitel felvetél valamint az önrész (keresetem) lehetővé tette, hogy könnyebben tudjunk saját ingatlant venni. Ez meg is történt. Mire az ikrek megszületettek (2016. június) már megvolt az új ház és a beköltözés. Idén márciusban megszületett az ötödik gyermekünk is. Igaz, hogy én nyolc- a nejem hétgyermekes családban nevelkedtünk. A CSOK, SZJA kedvezmény nagyon jól jön. Ez minden hónapban nagyon nagy összeget jelent. Főleg, hogy most már más helyen és valamivel magasabb fizetésért dolgozok, mint amikor a két nagyobbik gyermekem született.

 

Az ikrek fokozottabb figyelmet igényelnek, mert minden szó szerint egyidejűleg történik velük (születés, szűrővizsgálatok) valamint egy ideig mindent együtt csinálnak vagy legalábbis együtt akarnak csinálni. De ez utóbbit vélhetően a Kérdező is megtapasztalta, hogyha van ikertestvére. Ha a későbbiekben újabb gyerekeik lesznek, akkor arra is figyelni kell, hogy amikor segítőkészségből a kisebbre akarnak vigyázni, akkor ebből lehetőleg ne csináljanak versenyt, hogy ki vigyázz rá többet, mert abból lehetnek súrlódások, mint a gyerekek, mint akár a szülők között is.

 

Nekem ikertestvérem nincs, de hét testvérem attól függetlenül van.

 

 

Bokás rém, mint kifejezés a régi regisztráltak szempontjából azon felhasználókat jelentik, akik időről időre nagyon nagy részletezéssel írják le általában bokatáji sérüléseiket. Ők is Hozzád hasonlóan litániákat válaszoltak, mégpedig sokszor névre szólóan. Ez viszont veterán a regisztráltakat sem hatalmazza fel, hogy mindenkit velük azonosítsanak be.

 

 

Én annak ellenére, hogy csak ma regisztráltam, viszonylag régen (nagyjából a középiskolai éveim végétől) lelkes olvasója vagyok a közlekedési, a családi és az erotikus kérdésköröket taglaló fórumoknak. Azért is gondoltam, most arra, hogy mégis erőt veszek magamon és regisztrálok, mert ez a kérdés megfogott, ahogy az is, ahogy itt a segítséget, tanácsot adók is megleptek. Első válaszok esetén teljes mértékben pozitív, azóta viszont egyre negatívabb módon.