jee_c Creative Commons License 2023.06.29 0 0 434765

Ezt nehezen tudom értelmezni, de leírom, hogy mire gondoltam.

 

Az oroszok előre, éveken át jelezték, hogy nem fogják annyiban hagyni. Ez több mindent jelenthet, de benne van a pakliban egy katonai akció, egy háború is.

 

Természetesen nem kötötték Ukrajna orrára, hogy épp mikor fognak támadni, hiszen ez stratégiai és taktikai hátránnyal járna. A felvonulás (eszközöknek, emberállománynak) hadgyakorlatnak álcázása egy sztenderd eljárás.

 

A nyugati hírszerzésnek tudniuk kellett, hogy mire készül Oroszország. Több oknál fogva.

Másrészt maga az a viselkedés, amibe belekényszerítették, inkább rávették (az akkor már velük baráti vezetést) Ukrajnát, gyakorlatilag belekényszerítette az oroszokat abba, hogy erőszakosan/katonai erővel, ne pedig diplomatikusan lépjenek fel. Emiatt aztán számítottak rá, hogy ez a háború bekövetkezik. És mivel ezzel kalkuláltak, megtették azt, hogy Ukrajna országot katonailag (valamint lelkivilágukat tekintve is*) megerősítették.

 

*: oroszok ellen hangolással

Előzmény: ,m,1710 (434763)