- Jó napot kívánok, ez a késtocsik?

- Jó napot! Ez.

- Nocsak! Akkor legyen... kés.

Két kis kés... Jó, az egyik kicsit nagyobb. A fölső (ami még tavalyi készítésű, csak a hasonlóság miatt tettem be ide) csapágyacél, az alsó gyalukésből van. 11, és 18 cm pengehosszak. Az alsó penge vastagsága 8 mm(!) Mind a kettőnek nagyon finom éle van..., ez azért bosszantó, mert a Benchmade 710-esemnek, D2-es acéllal, messze nincs ilyen finom éle - pedig az ráadásul jó drága is volt. Jó tudom a D2-a nagy szemcseméretről híres.). A fölső csak simán viszi szőrt a karról, de az alsó... az ijesztően éles, szinte félek megfogni. Amíg tutujgattam, csiszolgattam, szinte észrevétlenül (utólag azért észrevettem), kétszer is elvágta az ujjamat, pedig alig értem hozzá. Az (a nagy) lesz majd nálam, ha kitör az armageddon. A zombik hadserege ellen... 

A nagyobbik mintája (megint csak ülök, és mesélek, tudjátok, ez egy ilyen műfaj - kellene, hogy legyen -, fórumozgatás, beszélgetés, nem egymás basztatása), a szóval, a nagyobbikat részben a Cold Steel Recon Scoutról mintáztam (kb. akkora, mint az), de némi változtatásokkal. A Recon Scoutnak sokak szerint egy hibája (tervezési, nem kivitelezési) az, hogy az első bakni (kézvédő) felső része túl magas. Ez azért baj, mert a gyakorlatban egy késen olyan fogásokat is alkalmazunk néha (bizonyos finomabb munkáknál), amikor átfogunk a baknin előre, a hüvelykujjunkat a késpenge hátára támasztva. Na ez a Recon Scouttal bajosan megy, az enyémmel igen, mert a bakni felső része rövidebb. És persze a markolata teljesen másmilyen, mert szegény ember azzal dolgozik, amije van, vagyis jelen esetben, egy erdőben talált aganccsal.

A nagy kés azért rendesen megdolgoztatott. Nem csak azért, mert gyalukésből van, ami egy eszetlenül kemény ötvözött szerszámacél (nem sikerült kiderítenem, hogy volframmal, vagy vanádiummal, vagy mifenével ötvözték), és a flexen kívül más nem nagyon viszi. Ezért sem próbáltam meg kifúrni, hogy hagyományos, szegecses markolatot tegyek rá. De a következő olyan lesz, már kitaláltam, hogyan csinálom meg. Egyébként pont ez ebben a nehézség, de egyben a szépség, és izgalom is: hogy a technológiát (hogy hogyan buheráljam össze) menet közben találom ki, hiszen mindig igazodni kell a meglévő anyagokhoz, és a szerszámokhoz, vagyis a lehetőségekhez. (Én nem készen veszem az acélokat, a markolatokat, és a többi alkatrészt a késkellék-boltból.) Tehát nincs kialakult technológia, nálam aztán tényleg minden kés egyedi, aszerint, ahogy az anyag adja magát.  

Amúgy nem hülyeség egy ilyen kés? Illetve kettő ilyen. 3000-ig políroztam ki őket, olyan fényes a pengéjük, mint a Salamon töke (ezek a képek ezt nem adják vissza jól, egy kis lámpa fényénél fényképeztem, este), na most egy ilyen kést bevinni a "bushcraftba"... Azt hiszem, a legtöbb ilyen késbuzi, mint én is vagyok, nem annyira túlélésre használja a dédelgetett kedvenceit, hanem inkább csak nézegeti őket. Én csak azzal a különbséggel, hogy örömet okoz a készítésük is.

Ennyit mára, fiatalok. Ha valakinek van megjegyzése, ne ijedjen meg, mondja. Nagyon barátságos vagyok, ha velem is barátságosak, jóindulatúak, és nem "beteges"-eznek le. Ellenkező esetben kissé morcos leszek, és idiótának nézem az illetőt. (De hát ki nem, nem igaz?)