Folyt.

 

3. rész. Haifa és Limassol

 

A következő nap ismét új műfajt hozott: jött a tengeri nap. Törökországból Haifába, Izraelbe vezetett az utunk, ami 580 tengeri mérföldet jelentett és ennek a lassú bálnának másfél nap kellett, hogy ekkora távolságot maga mögé gyűrjön. Ez azt jelenti hogy ilyenkor kiköltözik az ember a felső fedélzetre, a medence mellé, napozik, olvas, néha fordul egyet a bárnál. Hát ezt is tettük. Legalábbis délelőtt, aztán délután a meleg bezavart a klímás kabinba. Illetve csak gondoltuk, hogy a meleg. Már előző délután a törököknél elfogott valami fura érzés, amiről hamar tudod is, mi bajod: bekaptál valami bacit. A semmittevős tengeri napon sajnos kitört rajtunk valami kórság. Na semmi tragikus, vagy halálos, de lázasak voltunk, enyhe köhögés fogott el, orrfolyás, szóval minden klasszik. Ekkor még reménykedtem benne, hogy másnapra, amikor Jeruzsálembe voltunk befizetve, átgördül rajtunk. Szóval egész délután hevertünk a kabinban. Mondjuk sosem voltunk még betegek egy nyaralás alatt, így a nagy számok törvénye alapján, na meg a kb. 20 év, amióta rendszeresen nyaralni járunk dobta, hogy ennek is el kell következnie egyszer. Még vacsizni sem mentünk, nehogy valakire mi ragasszuk tovább a betegséget. Ja és persze egyelőre eszemben sem volt orvoshoz menni, mert már láttam magam előtt, hogy még be sem nyitottam a rendelőbe, máris fel van dugva az orromba egy COVID teszt és hiába kapálózok kézzel-lábbal, két hegyomlás matróz már dug is be egy ablaktalan lyukba, amelyen nagy piros betűkkel az áll, hogy „KARANTÉN”.  

 

Másnap reggel ébredve egyből tudtam, hogy a jeruzsálemi kirándulás ugrott és mi ma nem megyünk sehova. mert még mindig göthösek vagyunk. Hozzá tartozik persze, hogy ez volt az az állomás és kirándulás, amelyet a létező legjobban vártunk, a legegzotikusabb az összes közül, mert görög szigeten, vagy török bazárban, ókori romoknál jártunk már, Jeruzsálemben és ebben a fura tömjénillatú, zsidó milliőben viszont még soha. Mintha a fél kezemet vágták volna le, olyan érzés volt, hogy akár tetszik, akár nem, de el kell ezt engednem. Vigaszágon csak annyi látszott, hogy Haifában kiszállunk, keresünk egy gyógyszertárat és feltöltjük a tablettakészleteinket. Így is történt. Az egyetlen hely volt az út során, ahol útlevélellenőrzéses határátlépésen estünk át (az izraeliek nem viccelnek, az országuk biztonsága előrébb való, mint pár euro, amit majd a kiszálló turisták elköltenek). Picit lázasan és nagyon náthásan kiszálltunk, a kikötő és az útlevélellenőrzés zegzugain türelmesen haladva előre. A kikötő bejáratával hajszálpontosan ott integetett egy „Pharmacy”, nem is volt nagy kunszt találni egyet. A kedves gyógyszertárossal hamarjában sikerült beazonosítani, hogy náluk hogy hívják az Algopyrint, az ACC-t és a Neocitránt, ja meg arra is hamar rá kellett ébredni, hogy itt nincs TB támogatás a gyógyszereken…Mikor végeztünk, mondtam a feleségemnek, hogy legalább járjunk már egy háztömbnyi kört, ne szálljunk vissza egyből a hajóra, hogy azért legyen egy ici-pici élménymorzsa ebből az országból is, még ha az nem is a vágyott Jeruzsálemből jön. Nekiláttunk a sétánknak és nem a csodálkozás volt a legjobb szó a tapasztalatgyűjtésünkre. Az emberben van egyfajta elképzelés (előítélet?) egy-egy országra, nálam ez azt mondta, hogy Izraelben egyfajta kis európai szigetet építettek a zsidók a közel-keleti arab tenger közepén. Hát a helyszínen (már amennyiben ez a pár utcányi Haifa nem volt valamiféle kivétel az általános képből) ez nagyon másképp festett. Szó nem volt szigetről, ugyanazt a kopott, koszos közel-keletet kaptunk, mint amit Egyiptomban, vagy Jordániában láttunk. Legfeljebb a felíratok betűi voltak különbözőek a cirkalmas arab feliratoktól, a héber szögletesebb  hieroglifáival.

 

Ennyi jutott Izraelből, majd hamarjában visszaszálltunk a hajóra, tovább kúrálni magunkat. Lényegében a nap többi részén a kabinban feküdtünk, de ez is nagyon jólesett, pihentető volt és mi kell egy nyaraláson, ha nem a pihenés.

 

Jöhetett a következő nap, amihez a hajó Ciprusra vitt (szokás szerint éjszaka haladva, hogy mire reggel kinyitjuk a szemünket, a haifai dokk képét átvegye a limassolié). Nekünk meg itt volt az ideje, hogy visszatérjünk az élők közé és végre a kabinban lustálkodás helyett megint turistáskodjunk egyet. Aznapra rém egyszerű programot találtunk: mivel a hajó kínálatában nem volt semmilyen igazán hívogató program, ezért nem is foglaltunk semmit, hanem úgy döntöttünk, hogy bemegyünk Limassolba várost nézni egy kicsit. Az MSC ehhez annyit tett hozzá, hogy shuttle bus szervízt rittyentett a partra és ehhez jó előre kiosztotta a buszjegyeket. Fel is pattantunk egy ilyen buszra, ami úgy 15-20 perc alatt vitt be a kikötőtől az óvárosba. Az csak a már megtett út után rémlett fel, hogy a jegy 8 eurot kóstált, amiből otthon Pestről Szegedre is elvisz a busz, nemhogy egy 5-6 kilométeres útra (azért azt meg kellett állapítanom, hogy az MSC világbajnok a lehúzásban túlszámlázásban). Na mindegy, a rövid és drága buszozás után ott álltunk a régi kikötő bejáratánál és egy helyi térkép szerint ha hátat fordítottam a kikötőnek, onnan kezdődött az óváros. Így is volt, azonnal be lehetett szabadulni a sétáló utcák és terecskék szövevényébe, ahol mindenhol egy étterem nyílt, vagy bolt integetett. Természetesen turista verzióban, apró ajándék csecsebecsékkel, kagylókkal, és a sziget valószínű fő termékével a mindenféle méretű tengeri szivaccsal. Ja és minden második boltban vehettem volna bőröndöt.  Igazából ez az üzletsor a világ bármely részén lehetett volna (oké, az árukínálata elég görögös volt), ahol valami óváros jellegű sétálóutca volt. Ha nagyon őszinte akarok lenni, semmilyen speckó ciprusi élmény nem jött általa. Voltunk valahol, ami elég átlagos volt és elég átlagosan eltöltöttük a délelőttünket. Még hátra volt a város tengerparti promenádja. Itt is lődörögtünk párszáz métert, visszatérve a régi kikötőhöz, amelyet ma már csak a kis vitorláshajók használnak. Jöhetett a kűr levezető része: visszaszállni a drága buszra, ami visszavisz a decens eleganciájú süppedős szőnyegpadlóra, hogy a surranó liftek szállítsanak halkan az emeletek között.

 

Folyt. köv.