Folyt.

 

4. (befejező) rész, Mykonos

 

Következett megint egy jókora hajóút, Limasszolból Mykonosra, egy teljes napig szeltük a habokat, közben a díszletet a felsorakozott kisebb-nagyobb görög szigetek szolgáltatták, amelyek a tiszteletünkre beköszöntek sorjában. Szépek voltak. Utolsó teljes napunk első fele a medencék mellett telt, hogy jókor délután érjünk oda Mykonosra. Ezt az utolsó napot eléggé sikerült elrontani az MSC fontoskodásával. Kezdődött ott, hogy meghirdettek 10:30-ra a színházba egy NAGYON FONTOS tájékoztatót a másnapi kiszállás tudnivalóiról.  Persze elmentünk, de minek. Elmondták, hogy kiosztanak egy csomó luggage tag-et, rajta nagy számokkal és hogy mit hová kell majd ragasztani. Aztán ugyanezt a tájékoztatást megkaptuk a kabinba kinyomtatva is. Szóval a színházi show a világ legfeleslegesebbje volt, nem beszélve arról, hogy pont félbeszelte az utolsó teljes délelőttünket. Aztán folytatódott úgy, hogy a társaság nem volt képes értelmesen elmagyarázni a mykonos-i kiszállás módját. Pedig leírták a fedélzeti újságban, csak tátongott az infókon egy csomó lyuk, amiket aztán ketten találgattunk, hogy hogy lenne logikus. Szervezett a hajó egy külön kiszállási desket, ahol jegyeket osztottak a kishajókra, amik kora délutántól a partra hordták a vendégeket (majd a nagy hajó is kikötött, de csak este, mert addig foglalt volt a kikötő egyetlen nagy hajóknak szánt állóhelye). Itt is megkérdeztük hogy lesz a dolog. Kaptunk tájékoztatást, de még mindig nem állt össze a dolog, sőt még nőtt a homály. Annyira, hogy végül lementem a Shore Excursion Desk-re és ott is megkérdeztem. Itt állt össze a teljes kép, de addig mindenki össze-vissza beszélt, sőt egymásnak ellenkező dolgot mondott. Hát itt nem vizsgázott jól az MSC.

És van egy pimasz prekoncepcióm: az egész azért van, hogy jó drágán el tudják adni az internetcsomagjaikat. Mert amúgy is az a vád éri őket gyakran, hogy nagyon környezetszennyezően működnek. És tényleg. Tonnányi papírt kapsz a kabinodba. Pedig az infokat fel lehetne nyomni a tévé egyik csatornájára is, ahol összesen csak a biztonsági tájékoztató fut végtelenített szalagon. Vagy fel lehetne nyomni egy kötelezően letöltendő appra is (ami egyébként létezik is, de legfeljebb általánosságokra használják, és nem is promózzák), de ezek a lehetőségek ott fekszenek parlagon. Szóval szóljon már valaki az MSC-nek (ja és persze a világ számos más szállásszolgáltatójának is), hogy 2023 van és az internet, a wifi mára már az alapvető infrastruktúra részévé vált, amiből nem csiliárdokért árult luxusszolgáltatást kell csinálni, hanem odaadni, mint az áramot, vagy a melegvizet. Ja, hogy ez egy kis beruházást igényel. Jelentem, egy sor olyan szálloda van, ami internet lefedettség szempontból szar helyen felszik (lásd pl. a szétszórt és apró Maldiv-szigeteket az óceánban, ugye hasonlítanak egy hajóra?) és már ingyen adják a netet, amin nem gyalog mennek az adatok, hanem zokszó nélkül lehet Youtube-ozni. A hajó odáig jutott ebben, hogy ugyan van neki egy ingyenes hotspotja (és hirdeti is, hogy az „internet connection is essential on the ship” csak ez nem igaz, ráadásul úgy igaz, hogy olyan pénzeket akarnak kihúzni a zsebedből, ami már-már nevetséges), csak ez a hotspot nem jó másra, minthogy a telefonod, vagy tabletet akkuidejét fogyassza a valódi „connection” helyett. De ha már belejöttem a bírálatba, itt még kiegészítem egy utólagos adalékkal, ami kapcsolódik a fenti témához. Az MSC-nek az utastájékoztatással is vannak problémái, bár nem tudom, hogy tudatában van-e ennek. Történt ugyanis, hogy befizettünk három kirándulásra jó előre. Az első kirándulásra csak vártuk, vártuk, hogy kapjunk egy részvételi jegyet, meg infot, hogy egyáltalán hova és mikor kell menni. Amikor eljött az este 10 óra, inkább lementem a Shore Excursion Deskre, hogy a holnap reggeli kirándulásra mikor lesz valami info. Ott nem elnézést kértek, hanem adtak egy jegyet, amire ráírták, hogy copy és közölték. hogy reggel 8-kor lesz az utastalálkozó a színházteremben. Slusszpoén: reggel, mikor 7:58-kor (jól van, nem kapkodtuk el mi sem, na…😊) éppen csukjuk be a kabinajtónkat, amikor lélekszakadva rohan a szobafiúnk, MSC-s borítékot lobogtatva, hogy meghozta a részvételi jegyet….

A következő kirándulásra rendben megkaptunk időben mindent, azt hittem visszazökkent minden a normális kerékvágásba. Jött a harmadik kirándulás Jeruzsálembe – amire már sejtettük, hogy nem megyünk, de még reménykedtünk –. Hát megint csak vártunk, vártunk, de nem jött semmi. Más magyaroktól még az a pletyka is jött, hogy extra korán, 6:00-kor indul a kirándulás, gondoltam nem ártana már este tudni mikorra húzzam a vekkert. Eltelt már a vacsora is, amikor türelmemet vesztve megint irányt vettem a deskre, ahol az ügyfélszolgálatos szinte sértetten közölte, hogy maradjak nyugodtan a valagamon, mert 21:00 után mindenki megkapja a jegyét a kabinjába. Tényleg? És szerintetek ez a megfelelő utastájékoztatás? Na jó, ezt nem kérdeztem meg ilyen bunkón explicite, de legalábbis az arcomra rá volt írva.

 

Na mindegy, hol is tartottunk? Ja a konfúz mykonosi partra szállásnál. Végre fény derült rá, hogy hogy fogunk eljutni a kikötőből a városba. A terv az volt, hogy csak este 7 után indulunk, hogy végre esti hangulatban is lássunk egy görög várost. Így is lett. Az MSC által szervezett shuttle boat jegy 10 EUR-ba került. Amikor partra szálltunk, ott hirdette a helyi szolgáltató ugyanazt a hajótranszfert 2 EUR-ért (na jó, retúr az 4 EUR). Ekkora buktát a világ még nem látott, mint ahogy az MSC lépre ment. Gáz volt. Behajóztunk a kikötőbe és éppen jókor a naplementét még a vízen láttuk, a város pedig már félhomályba burkolózott, majd lassan felvette az estélyi ruháját is. A fények bekapcsolva, hangulat maxira tekerve. Santorinihez hasonlóan zegzugos utcácskák, sőt ha lehet, még zegzugosabbak. A tenger melletti utcákon mindenhol éttermek, máshol mindenütt boltocskák. Görögebbnél görögebb szuvenírek, csodaklassz az egész. Persze itt is igaz, hogy ha láttál 3 boltot, akkor láttad az összeset. Egy csomót sétáltunk a kis sikátorokban, felkaptattunk a domboldalra a szélmalmokhoz, tengernyi fénykép gyűlt a magunkba szívott hangulatról. Mykonos meseszép volt, ékszerdoboz. Csak egyetlen bajom volt: az úton mindvégig a hajó etetett, de most megbeszéltük, hogy az utolsó estére ezt elengedjük. Nem akartunk sokat, csak egy gyrost, idő se volt nagyon többre. De Mykonoson kizárólag a fancy éttermek sorakoznak a parton, ahol bonyolultabbnál bonyolultabbakat ehetsz, drágábbnál drágábban (a legegyszerűbb egy gyros tál volt, átszámolva olyan  10 ezerért és hát már a Balatonon is húzni szoktam a számat, amikor a számláló eléri a 3 ezret…) Szóval az lett a vége, hogy mivel legfőképpen nem akartunk másfél órára leülni enni, meg az árak is nagyon turistásak voltak, inkább mégse ettünk a parton. Csak ahogy jöttünk, visszaszálltunk a hajóra.

 

Aztán ezzel megkezdődött az utazás legvége, mindenből az utolsó. Utolsó vacsi (az ültetős éttermet az időzítés, hogy sötétben menjünk a szigetre, elsodorta), az utolsó séta a 6-os fedélzeten és a sétafedélzeten. Aztán az utolsó reggeli, de ez már a kiszállás jegyében. Összecsomagoltunk és vártuk, hogy mi sorszámunkra kerüljön sor. Kicsusszantunk az MSC logisztikai gépezetének fogaskerekei között a partra. Aztán viszlát Pireusz, végül a metró állomásait is végigszemezgetve viszlát Athén. Hazafelé még megküzdöttünk a légitársaságok új hülyeségével, hogy miután gondosan belerakatták az összes értékedet és törékeny dolgodat a kézipoggyászba, azt is add fel feladott csomagként. Hát juszt se. Szóval hazalendített az AirSerbia a festői Belgrádon át, hogy Ferihegyen megint magyarul köszönjön a határőr.

Csak egyetlen kérdés maradt megválaszolatlanul: visszamegyünk-e valaha? Van egy babonám, ha az út során volt valami, amit meg akartam tenni, de nem sikerült, vagy elmaradt, hát akkor van miért visszamennem és vissza is fogok menni valamikor. Nos ezen az úton volt életem legkövérebb kihagyott lehetősége: Jeruzsálem. Egyértelmű, hogy vissza fogok térni. Ugye?

 

Vége

 

Köszi a figyelmet és a türelmet:)