dave_dömper Creative Commons License 2023.12.02 -2 3 5

"IRGALMATLAN környezetpusztítással jár ennek az aranynak a kitermelése."

 

Lásd, amit az erdélyi aranybányászat okán végeztek a románok például, leginkább a Tiszával, annak is legelső - sorban az élővilágával (ez lenne az elsődleges hatása), de nem szabad megfeledkezni a folyó

teljes vízgyüjtő és annak vizét a hasznosító területét érintő egyéb környezetszennyezéssel kapcsolatos következményekről sem. Emlékeim szerint, annak idején, amikor - már a rendszerváltást követő időben

ez felszinre került, épp emiatt hazánkban rendkívül krtikusan viszonyultak ehhez a problémához - teljes

joggal. És akkor még nem is beszéltünk az érintett erdélyi településeket és persze annak lakosságát is

érintő rombolásról, vaz(tározók alá süllyesztéséről), illetve kitelepítésekről.

 

Így, hogyha ezt a Börzsönyre, annak és közvetlen környezetének természeti értékeire próbáljuk vetateni, elsősorban is és rögvest a Duna (no meg az ipoly) és annak teljes vízgyüjtő területe és élővilága juthat eszünkbe, valamint a folyók vizét hasznosítókra, mint elsősorban veszélyeztetett értékekre. Van ez így.

Előzmény: Elminster Aumar (4)