Borzalmas. Borzalmas, ahogy az evolúció során a férfiak kiválasztása nyomán létrejött "a nő". (nem azért, mert bárki is hibás lenne ezért) Ez a szerepbe nyomorított, gyengébb lény, aki sok esetben önmagaként éli meg ezt, nem feltétlenül szenved ebben a helyzetben.
A férfi test szép, a férfi test arányos, erős, életképes. Egy csúcsával lefele fordított háromszög, amely az isteni fele nyitott, ahol a tiszta, világos értelem lakik. Ezzel szemben a nőtől elvárt létezés az anyag felé nyitott, az maga a röghözkötöttség. Egy test, ami állandóan szenvedést okoz, akadályoz, elhomályosítja a szellemet.
Egy férfi ereje soha el nem érhető egy nő számára. Soha. Mindig csak úgy kell tenni, mintha az evolúciós veszteség előny volna, valami isteni csoda, vagy "áldott állapot" ésatöbbi. Női testbe születni már önmagában egy börtön, egy büntetés. De nem elégszenek meg ezzel, a húsodat és véredet akarják. Vonultasd föl a nőiesség-nőiség kellékeit az életedben, mert ha nem, kivetnek "a külső sötétségre". Nem biztos, hogy ez az egyértelmű ellenszenv kifejezésével együtt fog megtörténni. Egyszerűen csak egyedül maradsz. Borzasztóan egyedül.
Ha férfi vagy, nem kell elrejtened magad. Öltözhetsz, viselkedhetsz emberhez méltóan. A nőket úgy kezeli a társadalom, mint olyanokat, "akikből több hiányzik a tökéleteshez". Fel kell díszíteni, kényelmetlenebb pozícióba kell helyezni, el kell takarni a világ elől, mert ha tényleg elismernék, hogy a női létezés ugyanannyit ér, mint a férfi, akkor nem lenne ezekre szükség, nem kellene igyekvő bohócokká maszkírozni a nőket.
Annyira, de annyira fáj, az összes fogyatékosságom közül ez is. Nem olyan akarok lenni, mint amit a társadalmi szerepelvárás követel, hanem csak azt sajnálom, hogy még távolabb kerülök attól, hogy valódi kapcsolatot teremthessek, sallangmentesen, anélkül, hogy egy másik hímnemű vagy nőnemű bohóc számonkérjen rajtam egy olyan vállalást, amit én nem is szándékoztam vállalni, mert nem is tartom valódi értéknek. Esetleg a meglévő értékeket árnyaló tényezőnek, legfeljebb. Sajnálom, mert mindennek ez az alapja, nincs olyan kis, hétköznapi kontaktus, amelyben ez ne lenne jelen. Látom, hogy mindenki másban jelen van, csak bennem nincs, vagy egy másfajta, talán szabadabb formában, amitől idegenné válok és mások is az én szememben. Nem akarok erről tudni. Egy emberi kapcsolat, egy párkapcsolat a nap minden pillanatában emlékeztetne arra, hogy női testbe születtem. Van ennek ritkább helyzetben pozitív, élvezetes következménye, de kevés a helyzet, amelyben ez megjelenik. Minden más helyzetben nem szeretnék emlékezni arra, hogy nő vagyok. Nem szeretnék emlékezni arra, hogy valakinek a gyereke vagyok, és, hogy nekem is lehetne gyerekem. Egyszerűen csak "én" akarok lenni, röghözkötöttség nélkül.