Nem csak a "magyar viszonyokat", mert sok helyen dolgoztam, és jó volt "hazamenekülni" 

többnyire keleti, vagy délkeleti országokból, mert akkora a rendőrállam "mint ide Lacháza",

vagy a józanész nagyobb mértékben hiánycikk mint nálunk. A nyugati szférában mindenütt 

normális környezet fogadott, bizony sokkal jobb arrafele.

 

Egész más sztori volt egy déli állam, ahol elméletileg már gazdasági csőd volt, de gyakorlatilag

az EU kihúzta őket a bajból, egyben kötelezve az észszerű-törvényes gazdasági tevékenységre.

 

1945. után a romokból fel lehetett volna építeni egy nekünk testhez álló országot.

Az emberek örültek, hogy egyáltalán életben maradtak, túlélték a borzalmakat,

de uralkodott rajtunk a szovjet rendszer, ránk kényszerítve a diktatúrát az idióta gazdaságával.

Az "ingyen" Kádár-korért nagy árat fizettünk, az ország fejlődését 40 évre vetette vissza,

azt valahogy le kell (kellett) bontani, és persze hozzátartozik az értékrendünk megváltoztatása is,

hiszen addig egy társadalmi gondunk volt, a szovjet "szoc rendszer" kijátszása, annak "építésének"

eljátszása. Ezzel telt az idő 1957. és 1988. vége között. Kezdhetjük jóformán elölről, mert folytatni

nincs mit, csak a bontást. Progresszív vezetőre, államférfiakra lenne szükségünk, de ha lenne is,

mi őket el szoktuk hajtani (lásd már Jókai "Rab Ráby" is).