Köszönöm a javaslatokat és észrevételeket!
A térkő kifelé lejt, a sarokban meg lett bontva, ezért süllyedt meg egy kicsit a burkolat. A lépcső és a terasz alatt beton van, arra ragasztással került rá a térkő.
Korábban beton járda volt a fal mellett, valószínű, hogy erre került néhány centi kavicságy, majd a térkő. Nagyobb mennyiségű víz csak esőből érkezik, minden más folyó víz elvezetve, valamint az eresz kb 20 cm lóg ki. Ez egy déli oldal de, gyakran látni, hogy az eső rácsapódik a falra, emellett a szomszéd épület árnyékol. Az XPS kérdést holnap megvizsgálom, úgy is kezdeni kell vele valamit...
Azt nem értettem, hogy a vékonyvakolat, illetve az alatta lévő ragasztó, hogy vezethet fel ennyi vizet? Abban a tudatban voltam, hogy ezek kültéren vízálló anyagok.
Ezek szerint a betonban, térkőben, kavicsban lévő nedvesség, pára simán felszivárog a ragasztóban/vakolatban és nem tud kiszáradni. A járdánál, ahol nagyobb a nedvesség ez gyorsabban meg is történt, most pedig látni már a lépcsőnél, illetve annak folytatásán a terasznál is, de csak azokon a helyeken, ami nincs tető alatt.
Eddig ötletként bennem is az merült fel, hogy a lábazati részt végig vágjuk, elválasztjuk a vakolt résztől, a lábazatot pedig újraépítjük lábazati anyagból. Ez elég lehet vagy a fal mellett továbbra is szükséges kavicságy?