1945. után a romokból fel lehetett volna építeni egy nekünk testhez álló országot.

Az emberek örültek, hogy egyáltalán életben maradtak, túlélték a borzalmakat,

de uralkodott rajtunk a szovjet rendszer, ránk kényszerítve a diktatúrát az idióta gazdaságával.

Az "ingyen" Kádár-korért nagy árat fizettünk, az ország fejlődését 40 évre vetette vissza,

azt valahogy le kell (kellett) bontani, és persze hozzátartozik az értékrendünk megváltoztatása is,

hiszen addig egy társadalmi gondunk volt, a szovjet "szoc rendszer" kijátszása, annak "építésének"

eljátszása. Ezzel telt az idő 1957. és 1988. vége között. Kezdhetjük jóformán elölről, mert folytatni

nincs mit, csak a bontást. Progresszív vezetőre, államférfiakra lenne szükségünk, de ha lenne is,

mi őket el szoktuk hajtani (lásd már Jókai "Rab Ráby" is). Mindenféle demokratikus tapasztalatunk nulla.